Megdöbbentő, hogy Karácsony Gergely és a baloldal olyan emberre bízná az egészségügyet, akinek több mint egy évtizede a legfőbb célja a vizitdíj bevezetése – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára vasárnap az MTI-nek. 

A kormánypárti politikus emlékeztetett, Karácsony Gergely úgy mutatta be a több pártot megjárt Komáromi Zoltánt, mint egészségügyi miniszter-jelöltjét.

Rétvári Bence rámutatott arra, hogy Komáromi Zoltán a vizitdíj és a kórházi napidíj elkötelezett támogatója, maga is petíciókat írt és támogatott a fizetős egészségügy mellett. Egy bukott javaslat bukott képviselőjét akarják hatalomba juttatni – tette hozzá.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a magyar emberek egyszer már egy hangos és egyértelmű nemet mondtak a fizetős egészségügyre és az egészségügy privatizációjára. Most viszont úgy látszik, a baloldal ismét figyelmen kívül hagyja sokmillió ember akaratát, és nem akar letenni a vizitdíj bevezetéséről – figyelmeztetett a kereszténydemokrata politikus.

Azzal, hogy Komáromi Zoltánnal a fizetős egészségügy bevezetésén dolgoznak, a baloldal arról tesz tanúbizonyságot, hogy nekik továbbra sem az emberek számítanak – mutatott rá az államtitkár, hozzátéve, Gyurcsány egykori emberének felkérésével egyértelművé vált, hogy a baloldal ott folytatná az egészségügy teljes leharcolását és a rombolást, ahol Gyurcsány Ferenc abbahagyta.

„Felháborító, hogy a vizitdíjjal és a kórházi napidíjjal akarják távol tartani a betegeket az egészségügyi rendszertől, ezzel viszont kockára tennék több milliónyi ember egészségét. Elfogadhatatlan, hogy az egészségből újra üzletet akarjanak csinálni. A baloldal mit sem változik, a szociális népszavazás egyértelmű döntése és a 2010-es választási bukásuk sem volt elég ahhoz, hogy letegyenek a fizetős egészségügy tervéről. Ismét üzletelni akarnak még a betegeken is” – fogalmazott Rétvári Bence.

Az államtitkár emlékeztetett: a baloldal vizitdíjat szedett, és közben csökkentette minden egészségügyi dolgozó bérét. A Fidesz-KDNP népszavazással törölte el a vizitdíjat, kormányon pedig két év alatt 207 ezer forinttal emelte az orvosok alapbérét. „2012 és 2019 között megduplázzuk az ápolók bérét, és négy év alatt 520 ezer forinttal emeltük a háziorvosok átlagos havi bevételének összegét” – mondta az államtitkár.

MTI