Tényszerűen bizonyított, hogy a Jobbik jelenlegi vezetése rossz úton jár, és igaz a rémálom, tényleg Soros György embereivel vannak kapcsolatban, amelyet Volner János is megerősített az ECHO TV-ben. A párt felfüggesztett alelnöke az Echo-mérleg című műsorban elmondta, a Jobbik letért a nemzeti érdekek képviseletéről és elmozdult a baloldal irányába.

Fotó: ECHO TV, szerk.

Fotó: ECHO TV, szerk. 

Volner János felfüggesztésével kapcsolatban elmondta, jövő héten etikai vizsgálat indul ellene és egy gyors kivégzésre számít. Hangsúlyozta, a régi jobbikosokkal egy olyan párthoz csatlakozott, amely jobboldali és nem megy át a balliberálisokhoz szövetséget kötni. 

Ezzel szemben 2016-ban Vona Gábor felkereste Schiffer Andrást, az LMP akkori társelnökét, hogy fogjanak össze. Volner János kifejtette ezzel kapcsolatos ellenérzéseit: 

Ezzel az a probléma, hogy mi elvileg a politikai paletta jobboldalán helyet foglaló nemzeti párt vagyunk. Az LMP pedig liberális balközépnek vallja magát. A tüzet a vízzel összebékíteni nem szerencsés és nem is érdemes megpróbálni. Nyilván az ember értékrendje lázad egy ilyen egyesülés ellen. Most már tudjuk, hogy kiknek a nyomására, de a Jobbik letért a nemzeti érdekek képviseletéről és elmozdult a baloldal irányába.

Volner János kiemelte, aki a balliberális fordulat útjába áll, azt kinyírják a pártból.
 

Soros György emberei megszállták a Jobbikot

Szintén 2016-ban a brüsszeli konferencián kiderült, hogy több résztvevő is Soros Györgyhöz köthető. Volner János elmondta, kik vettek részt az említett eseményen. 

  • a Soros-féle CEU alapítója, Teplán István
  • Monika Ladmanova, aki a prágai Soros-alapítványnál lát el funkciót, mellesleg egy migránsokat segítő egyesületnél is aktív jogi munkát végez
  • Meszerics Tamás LMP-s EP-képviselő, aki a CEU program koordinátoraként, adjunktusaként dolgozik
  • Frédéric Petit francia, szélsőliberális pártnak a képviselője szintén ott van, ők egyébként nagyon lelkesen támogatják a migrációt. 

Ezek az információk az embert egyszerűen lesokkolják, kikkel együtt építkezünk mi? Hogy fordulhat ez elő egy ilyen nemzeti pártnál? 

– tette fel ezeket a kérdéseket a kirúgott jobbikos képviselő. 

Beszélt arról is, hogy szó szerint a hosszú kések éjszakája úgy jött el, vége volt a tisztújításnak és utána elkezdtek maradéktalanul kiirtani mindenkit, aki akadályozta az áttérést a szociálliberális pártokhoz.

Szabó Gábort pedig a Jobbik szürke eminenciásának tartja.