A Jobbik jelenlegi politikája és Vona Gábor pártelnök ellen tüntettek több tucatnyian szombat este Debrecenben.

A demonstrálók – valamennyien a Jobbikból korábban kizárt, vagy kilépett párttagok, egykori alapszervezeti vezetők – a Nagytemplom előtti Kossuth szobortól transzparensekkel vonultak a Jobbik helyi irodájához. A menet élén egy nagyméretű plakátfotón Vona Gábor és Heller Ágnes volt látható, ahogy kéz a kézben haladnak együtt, egy másik transzparens pedig azt üzente: „Vona, elárultátok a nemzeti radikalizmust”.

Ulics Erika, a Jobbik korábbi hajdú-bihari országgyűlési képviselő-jelöltje a tüntetésen élesen bírálta Vona Gábort és a párt jelenlegi vezetését.

Szavai szerint „a Jobbik – ellentétben alapító nyilatkozatával – felhagyott korábbi politikai irányvonalával, letért az eredetileg felvázolt útról. A Jobbik elnöke és más vezetői, képviselői magatartása azt a látszatot keltik, mintha egy egész szervezet szándéka alapján fordultak volna olyan irányba, ami a kormányzás mindenáron való megszerzését tűzte ki célul”.

A szónok szerint „sem a Jobbik tagsága, sem a választók nem erre hatalmazták fel a Jobbik vezetését, nem azért kaptak bizalmat, hogy azzal visszaéljenek, s hogy minden korábbi elvet feladva Fidesz-arcúvá formálják a szervezetet”, majd lemondásra szólította fel Ulics Erika a Jobbik vezetőit.

„Vona, takarodj!” – hangzott el többször is a demonstráció idején, majd a tüntetés végén több helyi alapszervezet zászlajából kivágták a Jobbik jelvényét, majd a lyukas zászlókat lobogtatva megtaposták azokat.

Jakab Péter, a Jobbik szóvivője, aki a helyszínen nézte végig a demonstrációt, az MTI-nek elmondta: az, hogy egy országosan meghirdetett demonstráción 25-30-an vettek részt, látványosan bizonyítja, hogy „a Jobbik jó úton jár”.

Hozzátette: nem mindenki alkalmas arra, hogy végigjárja a néppártosodás útját, de „ezt az itt megjelent demonstrálóknak nem is kell megtenniük”.

„Ezt az utat a Jobbik jelenlegi tagságának kell végigjárnia, hogy 2018-ban leválthassák az elmúlt időszak talán legkorruptabb kormányát” – mondta Jakab Péter a Jobbik-ellenes debreceni demonstrációt követően az MTI-nek.

MTI