Vona Gábor hamar egészen más irányba vitte a Jobbikot, mint amin eredetileg elindult és kitűzött.

Fotó: Echo TV, képernyőkép


Fotó: Echo TV, képernyőkép

2003-ban alapító nyilatkozata szerint konzervatív, módszereiben radikális, nemzeti keresztény pártként alakult, amelynek végső célja a rendszerváltozás befejezése és egy igazságosabb társadalom megteremtése. Mit képviseltek a kezdetekben, miért volt sikeres és hogyan változott arculata 2010 óta? Milyen tényezők vezettek a felemelkedés után a párt eróziójához, és mit hozhat a jövő? Nagy Ervin filozófus, a Jobbik egyik alapító tagja, Róna Dániel politológus és Ferkó Dániel műsorvezető a Jobbikot vette górcső alá az Echo TV Tegnapi történelem című műsorában.

A párt elődje az 1999-ben alakult, főként egyetemistákat tömörítő Jobboldali Ifjúsági Közösség Jobbik, mely 2003-ban alakult párttá. A Fidesz 2002-es választási veresége után óriási volt a csalódottság a jobboldali fiatalok körében s úgy gondolták egy generációváltás szükséges a magyar politikai életben. Nagy Ervin emlékeztetett: előbb a Medgyessy- majd a Gyurcsány-kormány politikája ellen is folyamatosan tiltakoztak. 2006-ben pedig döntés előtt állt a párt, hogy megméretteti-e magát a választásokon vagy sem, végül Jobbik szövetségre lépett a MIÉP-pel. 

2006-ban vettük elő Vona Gábort, aki fideszes volt, s úgy gondoltuk, hogy egy olyan nemzeti radikális pártot építünk generációs alapon, amely, ha kell lelkiismerete lesz a Fidesznek nemzeti kérdésekben, de támogatja is a Fideszt, tehát a Fidesz mellett képzeltük el az utunkat, s ebben Vona Gábor tűnt a legalkalmasabb személynek, aztán nem így lett – emlékeztetett Nagy Ervin. 

Róna Dániel politológus szerint a Jobbik legfőbb célja volt, hogy kitörjön az ismeretlenségből és a Magyar Gárda vonulásai, a megalakulásai óriási médiafigyelmet keltettek, sőt a Kuruc.info portál is nagyon nagy olvasottságra tett szert. 

Nagy Ervin kiemelte, sok párttag nem tudott azonosulni antiszemitizmus, a cigánybűnözés kommunikációval, illetve az új Jobbik-tagok azon részével, akiket Vona Gábor hozott a pártba.

A teljes adás: 

(Echo TV)