Vona Gábor a Sneider Tamás – Gyöngyösi Márton párost támogatja a Jobbik tisztújításán.

A szélkakas pártelnök erről Facebook-oldalán írt, ahol elmesélte, ő most sem pihen:

Sokan kérdezik, hol vagyok, mit csinálok. Jelentem, nem pihenek. Szinte folyamatosan ülésezik az elnökség, én pedig alapszabály szerint ügyvezető elnök vagyok az új elnökség felállásáig. Vagyis vezetem ezeket az üléseket. Amúgy pedig csendben vagyok, ez az időszak most nem rólam szól, és ez így van rendjén. Közben persze figyelem az országos eseményeket is, de erről majd később.

Bejegyzése lényegi része az, ahol érveket sorakoztat fel az általa támogatott páros mellett, többek között azt, hogy személyük a biztosíték a néppárti politika folytatására:

A Jobbik tisztújításán – ez sem titok – a Sneider Tamás és Gyöngyösi Márton párost fogom támogatni, méghozzá több okból: 1. Mert régóta ismerem őket, bízom bennük és tudom, hogy a Jobbikban nem uralkodni, hanem szolgálni akarnak. 2. Mert a néppárti Jobbik velük őrizheti meg az eddig elért eredményeit, és kerülheti el a »hátraarcot«. 3. Mert ők képesek fenntartani a Jobbik egységét, ami most a legfontosabb ennek a közösségnek.

A Vona Gábortól megszokott bölcselkedés sem maradhatott el:

Hosszú éveken keresztül mondtam: az élet lényege a változás, csak az nem változik, ami már nem él. A Jobbik mindig változott, mindig fejlődött, most is fog. De a lényeg ugyanaz kell maradjon: minden magyart képviselünk.

Sokan kérdezik, hol vagyok, mit csinálok. Jelentem, nem pihenek. Szinte folyamatosan ülésezik az elnökség, én pedig…

Gepostet von Vona Gábor am Montag, 23. April 2018

Mint ismeretes, a pártvezetésre bejelentkezett Toroczkai László is, de mint Vona fenti soraiból is látható, ha rajta múlik, Toroczkainak itt nem osztanak lapot. Toroczkai László, mint írja, szeretné végigjárni az ország összes megyéjét és Budapestet, hogy a tagsággal találkozva elmondja terveit és válaszoljon a felmerülő kérdésekre. Ha megkapja a támogatást, akkor pedig elnökjelöltként indul a Jobbik tisztújító kongresszusán. 

Nem szerencsés, ha a Jobbik tagsága a médiából értesül a párt jövőjét alapvetően meghatározó döntésekről,…

Gepostet von Toroczkai László am Mittwoch, 18. April 2018

demokrata.hu