A Jobbik elnökére nem lehet nemzeti ügyekben számítani, ennek legutóbbi példája, hogy a pártelnök a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) ülése helyett egy egerszalóki luxusszállodában töltötte idejét – mondta Böröcz László, a Fidelitas elnöke sajtótájékoztatón Egerszalókon szombaton.

A Fidelitas elnöke hangsúlyozta, Vona Gábor számtalanszor bizonyította már, hogy az egyéni érdekei felülírják a nemzetét, legutóbb azzal, hogy „kihagyta” a külhoni magyarok legfontosabb fórumát, a MÁÉRT decemberi rendezvényét és ehelyett egy egerszalóki luxushotelben pihent.

Hozzátette: bár a Jobbik azzal magyarázta a párt elnökének távolmaradását, hogy akkor a délvidéki Magyar Mozgalom vezetőivel találkozott, ez vélhetően hazugság.

Sajtóértesülések és szemtanúk beszámolója szerint ugyanis a Jobbik elnöke csütörtök déltől egész hétvégén Egerszalókon „wellnessezett” – mondta Böröcz László. Hozzáfűzte: ha esetleg a Jobbik elnöke mégis a luxusszállodában fogadta a mozgalom vezetőit, akkor felvetődik a kérdés, hogy ki finanszírozta a magas költségeket.      

A Fidelitas elnöke úgy fogalmazott: Vona Gábor nem először bizonyítja, hogy „politikai szélkakas”, hiszen 2010-ben a kettős állampolgárságról szóló törvényt sem szavazta meg, „mert éppen a parlamenti büfében akadt fontos dolga”, és az illegális migráció elleni alaptörvény-módosítást sem támogatta.

MTI