Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A Fidesz-KDNP XV. kerületi polgármesterjelöltje szerint a városrész rászorul a kormány támogatására, ezért olyan vezetőre van szüksége, aki közvetlen és barátságos kapcsolatot ápol a kabinettel.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

László Tamás csütörtökön a kerületben tartott sajtótájékoztatóján kiemelte, 2010 és 2014. közötti polgármestersége idején hatszor annyi fejlesztés történt a kerületben, mint az azt megelőző három ciklusban, amikor balliberális vezetés irányította a kerületet.

2014 és 2018 között pedig – amikor országgyűlési képviselője volt a kerületnek – a közreműködésének köszönhetően több mint 3,3 milliárd forint támogatást kapott a városrész – tette hozzá.

Véleménye szerint a balliberális vezetés barátságtalanul viselkedik a kormánnyal, nem tud és nem is akar együttműködni vele.

Úgy fogalmazott, hogy „hangulatkeltés folyik” a kormány ellen, Németh Angéla – aki a Rászorulókat Támogatók Egyesülete (RATE), illetve a Szolidaritás Mozgalom jelöltjeként induló, jelenleg polgármesteri jogkörben eljáró alpolgármester – azt hangoztatja, hogy a kormány elveszi a fejlesztési forrásokat. Ez természetesen nem igaz, csak a fel nem használt forrásokat az Államkincstárnál kell elhelyezni, és onnan hívható le a megmaradt összeg – jegyezte meg. További példaként említette, hogy a balliberális városvezetés meghiúsította az újpalotai közösségi ház kialakítását, amelynek költségét a kormány teljes mértékben vállalta volna, a volt orosz kórház teljes területét pedig szerették volna egy „kétes hírű” befektetési társaságnak „elpasszolni”, ez azonban szerencsére nem sikerült.

László Tamás szólt arról is, hogy már felvette a kapcsolatot a Miniszterelnökség Budapestért és a fővárosi agglomerációért felelős államtitkárságával, Fürjes Balázs pedig két témában – a lakótelepek megújítása és a kisebb terek közösségi tervezése terén – is számít a közreműködésére.

A lakótelepekért végzett több mint tízéves munkáját nemrég azzal ismerték el, hogy a lakótelepek megújításáért felelős miniszteri megbízottá nevezték ki – számolt be róla.

Elmondta: az ő érdeme is, hogy a rezsicsökkentésbe bevonták a távfűtést is, valamint részt vett a lakótelepek megújításáról szóló vitaanyag készítésében, aminek egyik eredménye, hogy az Otthon melege programban ezentúl a 60 lakásosnál nagyobb társasházak is pályázhatnak majd.

Ezen felül elérte a kulturális államtitkárságnál, hogy a kerületi nagycsaládosoknak 1500 darab színházjegyet osszanak szét – fűzte hozzá a polgármesterjelölt.

A Rákospalotából, Pestújhelyből és Újpalotából álló kerületben vasárnap tartják az időközi polgármester választást, amit azért kellett kiírni, mert Hajdu Lászlót (Demokratikus Koalíció) áprilisban országgyűlési képviselővé választották. Hajdu László utódjául Németh Angélát ajánlotta, akit a DK, az MSZP, a Párbeszéd és a Liberálisok is támogatnak.

A választáson jelöltet indít a Magyar Munkáspárt, és egy független jelölt is pályázik a tisztségre.