A világban szétszóródott magyaroknak az infrastruktúra és a telekommunikáció fejlődésének köszönhetően ma már nem fogyatkozó, elszigetelt kis közösségekben kell élniük, hanem az új vívmányok segítségével részesei lehetnek a nagy magyar közösségnek, amelynek alakításában nagy szerepük van a fiataloknak – hangoztatta a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára hétfőn Sátoraljaújhelyen. Orbán Balázs úgy fogalmazott: „a XXI. század a mi oldalunkon áll”.

Fotó: MTI, archív, illusztráció

Az államtitkár a tizenkilencedik alkalommal megrendezett Magyar diákok és tanárok találkozója a Magyar Kálvárián elnevezésű, egyhetes középiskolás diáktábor megnyitóján beszélt. 

Kijelentette, amennyire ellenünk volt a XX. század, annyira a mi oldalunkon áll a XXI., hiszen egy erősödő, a múltjával tisztában lévő, a jelenét alakítani tudó és a jövőjének kovácsává váló anyaország biztosít stabil hátteret a nemzetépítő törekvéseknek. 

Az ország ugyanis fizikai és lelki értelemben is épül – mondta Orbán Balázs, hozzátéve: „a közösségek, a nemzet, a vallás, az identitás mind olyan elemek, amelyekre sorra találunk rá”. Ehhez kapcsolódnak a XXI. század olyan vívmányai, amelyek megkönnyítik a kapcsolattartást egymással: „ugyanazokat a híreket olvassuk, ugyanazt a közösségi médiát fogyasztjuk” – fogalmazott az államtitkár. 

Csáky Csongor, a tábort szervező Rákóczi Szövetsége elnöke kiemelte: a tábor kinőtte a Kárpát-medencét, ugyanis a több mint négyszáz, javarészt „anyaországi és a trianoni békediktátum során elszakított területekről meghívott” résztvevő mellett idén először Európa számos országából, valamint más földrészekről is érkeztek vendégek. 

A diaszpóra magyarságát hetven olyan dél- és észak-amerikai, ausztráliai, spanyolországi vagy olaszországi fiatal képviseli, akiknek nagyszülei, dédszülei a huszadik század viszontagságai miatt hagyták el hazájukat – közölte az elnök. Hozzáfűzte: a megnyitónak helyet adó sátoraljaújhelyi Magyar Kálvária szimbolikus helyszín, hiszen az ott felállított stációk az elszakított 38 magyar városnak állítanak emléket. 

A július 8-ig tartó tábor keretében a résztvevők megtekintik a környék nevezetességeit, de ellátogatnak a szlovákiai, felvidéki területekre is, például Kassára, Dobóruszkára, Nagyszelmencre.