Zuglóban a Fidesz által vezetett négyéves időszak kivételével hiányzott az átgondolt, koncepciózus városépítészet. Százhúszezer ember él ebben a kerületben, olyan adottságokkal, amelyek párjukat ritkítják Budapesten, miközben a kerület romokban hever – mondta a Demokratának Jelen Tamás, Zugló fideszes országgyűlési képviselőjelöltje, aki azért dolgozik, hogy visszaadja a kerület a régi varázsát.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

– Meglepte a baloldali ellenzéket, hogy új jelölt méreti meg magát a Fidesz–KDNP színeiben Zuglóban. Ön a XI. kerületből került ide, de otthonosan jár-kel Zugló utcáin. Régóta van zuglói kötődése?

– Korábban több helyen is laktam a kerületben, a Vezér úti, illetve a Füredi úti lakótelepen. Emellett budapesti vagyok, és a budapestiek tudják, hogy Zugló nem egy olyan kerület, amelyet ki lehetne kerülni. Én a magam részéről nem is szeretném kikerülni.


– Választási szempontból kemény terep… Az egyik leginkább megosztott, billegő körzet.

– Megéri. Ha olyan célokat képviselünk, amelyek mindenki számára elfogadhatóak, annak meglesz az eredménye.


– Milyennek látja ma ezt a kerületet?

– Zugló romokban hever. Nagyon sok peremkerületét ismerem Budapestnek, de a XIV. kerület sok szempontból elhanyagoltabb, noha ez egy belső, nagypolgárinak ismert városrész, amely ma csak a múltjából él, mert sokkal rosszabb állapotban van, mint számos külvárosi peremkerület. Nincs főtere, nincs egy méter sétálóutcája. A közterületeken az elhagyatottság és a gazdátlanság uralkodik. Még a tavalyelőtti lomb is a járdákon hever, szeméttel vegyesen. Sok a vadparkolás, jellemző a rendezetlenség, a zöldfelületek nincsenek megfelelően gondozva, a kerület lepusztult, elszürkült, és egyre több válságjelenséggel küzd.


– Mi ennek az oka? Hogyan tudott „Pest Rózsadombja” eddig süllyedni?

– Zuglóban hiányzik az átgondolt, koncepciózus városépítészet. Százhúszezer ember él ebben a kerületben, olyan adottságokkal, amelyek párját ritkítják Budapesten. Hogy egy példát mondjak: Egy régi mániám, végighajtani a Stefánián…


– Ez már csak nosztalgia.

– Sajnos, mert bár Budapest két főutcája évszázadokon keresztül az Andrássy út és a Stefánia volt, a Stefániáról, a diplomatanegyedből ma már menekülnek a nagyköveti rezidenciák. A Városligetet hagyták lepusztulni, mert a jelenlegi zuglói polgármester és a zuglói képviselő-testület mással van elfoglalva. Ha nem valósultak volna meg igen komoly kormányzati projektek, akkor nem történt volna jelentősebb fejlesztés Zuglóban. Ha a Tóth Csaba–Karácsony-tandemen múlna, akkor egy mély depresszióba süllyedő kerületet látnánk.


– Pedig az MSZP-s jelölt, Tóth Csaba a zuglói lapban épp a fejlesztésekkel dicsekedett. Ezek kivétel nélkül kormányzati vagy fővárosi projektek. A BVSC bővítése és a Puskás Ferenc Stadion kormányzati, a Liget kormányzati és fővárosi, a Paskál fürdő fővárosi fejlesztésből valósult meg. Tett valamit is a kerület?

– Fontosabb volt nekik, hogy a Városligetben fákat ölelgessenek, mint hogy az itt élő emberek életminőségét javítsák.


– Kinek az érdekeit képviselik? Ezt azért kérdezzük, mert a legutóbbi testületi ülésen leszavazták a Soros-tervet elítélő, a migránsközpontokat elutasító fideszes javaslatot. Migránsokat akarnak Zuglóba telepíteni?

– Az a baj, hogy ez nem csak elméleti lehetőség. Az utóbbi időben olyan aggasztó jeleket tapasztaltunk, amik miatt állásfoglalásra akartuk kényszeríteni a képviselő-testületet.


– Mire gondol?

– A Kerékgyártó utcában van egy üres önkormányzati ingatlan, egy hajdani munkásszálló. Évekig üresen állt. Most elkezdték felújítani, cserélik a nyílászárókat, de semmit nem tudni arról, hogy milyen célokat fog szolgálni. Erős a gyanúnk, hogy egy bevándorlásszervező irodát és egy migránsbefogadó központot szeretnének létrehozni a Kerékgyártó utcában. Ráadásul az ingatlan felújítását nem a Vagyonkezelő intézi, hanem személyesen Szabó Rebeka, Karácsony Gergely helyettese, aki a polgármester utódjának tekinti magát, és a Soros-terv iránti szimpátiája közismert. Ugyancsak zuglói belterületen található az Iszlám Kulturális Központ, ami mecsetként is funkcionál.


– Van Zuglóban mecset? Erről nincs szó a zuglói lapban, pedig érdekelné a közvéleményt. Ehelyett a helyi lap Tóth Csaba nyilatkozataitól hemzseg. Milyen ember Tóth Csaba?

– Tóth Csabáról sokan nyilatkoztak az elmúlt időszakban. Többek közt Juhász Péter, akiről nem mondhatjuk, hogy a Fidesz szekerét tolná.


– Mit mondott?

– Hogy egy nettó maffiózó, akit nem engedne be a lakásába.


– Karácsony Gergely biztosan nem mondana ilyet. Nagyon jól összedolgoznak.

– Sokan hittek Karácsonynak, amikor még a Párbeszéd társelnökeként azt állította, számára Zugló az első. Ezért szavaztak bizalmat neki. Ehhez képest most azt látjuk, országos kampányban vesz részt, listavezetője egy olyan pártnak, amelyet a saját bevallása szerint utál, de mivel az itteni polgármesteri tisztséget esetleg már csak egy évig töltené be, a saját politikai túlélése érdekében az MSZP listavezetője lett. Az eddigi pályafutása alapján ez a lépése nem meglepő: mindig úgy igyekszik helyezkedni, ahogy a saját politikai túlélése megkívánja. Az sem kizárt, hogy 2019-ben bejelentkezik főpolgármester-jelöltnek is. Az ő relatív népszerűsége ezt is lehetővé teszi, bár az utóbbi időben ez kissé megcsappant.


– Mire gondol?

– Elég, ha a „zuglói modellt” említem, ami valójában csúfos kudarc.


– Miért?

– Mert szembemegy a magyar nép által vallott társadalompolitikai elvekkel, a munkából származó tisztességes jövedelemmel.


– Ezt hogy érti?

– Karácsony Gergely zuglói modellje mindenféle kontroll és ellenszolgáltatás nélkül rendszeres jövedelemhez juttat olyan embereket, akik közül sokan ezért költöznek Zuglóba.


– Például?

– Valaki ideköltözik Borsodból vagy Szabolcsból, a XIV. kerületben kap egy önkormányzati lakást, aminek ha nem fizeti a rezsijét, vagy lakbértartozást halmoz fel, még jutalmat is kap érte.


– Jól értjük? Pénzt az önkormányzattól?

– A tartozás önmagában elég ahhoz, hogy pénzbeli támogatást kapjon az önkormányzattól.


– Mennyit?

– A támogatás mértékét a mindenkori minimálnyugdíjnak megfelelő összegben, 28 ezer 500 forintban határozták meg, fejenként. Bejelentkezés, illetve bevallás alapján fizetik ki, és senki nem ellenőrzi a jogosultságot. Ha például bejön valaki egy luxus terepjáróval, ő is megkaphatja. Mindezt úgy, hogy a zuglói önkormányzat gazdálkodása a csőd felé halad.


– Konkrétan?

– 2014-ben az előző fideszes vezetés egymilliárd forint készpénzzel és mintegy félmilliárd forint értékű részvénnyel adta át a kasszakulcsot Karácsony Gergely és Tóth Csaba kettősének.


– És most?

– Kikértük az önkormányzat folyószámla-egyenlegét, megjegyzem, nagyon nehezen kaptuk meg. Nem véletlenül: kiderült, hogy mintegy 800 millió forinttal kevesebb a kerület folyószámla-egyenlege, miközben eladták a családi ezüstöt, a mintegy 500 milliót érő részvénypakettet. Ezek a pénzek úgy tűntek el, hogy semmilyen nyoma nincs a látható eredményeknek. Az önkormányzat emellett a folyószámla-hitelkeretét kétmilliárd forintra emelte, és ezt a keretet minden bizonnyal ki is akarják meríteni. De ez még nem minden. Az is kiderült, hogy az önkormányzat ingatlanvagyon értékesítésből 3,3 milliárd forint bevételt tervez, ami az eddigi ingatlanértékesítések tízszerese!


– Mire lehet ebből következtetni?

– Arra, hogy a tandem az utánunk az özönvíz elvet vallja. Minden forintot ki akarnak sajtolni a kerületből, mielőtt elhagyják a terepet.


– Láttunk már ilyet, a legutóbb az SZDSZ-es Weinek Leonárd polgármestersége idején, amikor ugyancsak kiürült a kassza. Papcsák Ferenc a romokból támasztotta fel a kerületet, és felújíttatta a Bosnyák teret. Ez volt az utolsó önkormányzati beruházás Zuglóban. Karácsonyék sok mindent ígértek, többek közt a Mundo-telek rendezését, de abból sem lett semmi. Mi lesz a Mundóval?

– Eltökélt szándékunk, hogy még inkább bevonjuk a lakosságot a döntéseinkbe, megkérdezzük a helyieket, hogy ők mit szeretnének. Több ezer új lakást vagy közösségi tereket és szolgáltatásokat? Mi a Mundo-telek kapcsán az utóbbit preferáljuk, mert meggyőződésünk, hogy csak ott szabad lakásokat építeni, ahol a lakók ellátása, illetve a parkolás is biztosított. Több ezer új lakás legalább ugyanennyi autót jelent, aminek következtében a forgalmas Bosnyák tér végleg bedugul. Koncepció nélküli ötletelgetések helyett átgondolt városfejlesztésre van szükség.


– Ha megnyeri a választást, Zuglónak fideszes országgyűlési képviselője lesz. Jobban járnak a zuglóiak?

– Azon leszek. A jelenlegi háttéralkuk helyett a kerületben lakók érdekeit fogjuk szem előtt tartani.


– Parkolás…

– Itt is a közösség érdeke számít. Zuglóban nem érzi senki, hogy azért fizet több parkolási díjat, mert javulnának a parkolás feltételei vagy a zöldfelületek minősége. Ha megkérdezzük, hova tették a pénzt, nincs válasz. Ezen változtatni kell.


– Meg lehet Zuglót menteni?

– Minden olyan állítás hazug, ami arról szól, hogy a kormány ne akarná fejleszteni Zuglót. A XIV. kerületben olyan fejlesztések valósultak meg az utóbbi években, amelyeket a Modern Városok Programba bevont települések bármelyike megirigyelhet. Más kérdés, hogy mit kezd ezzel az önkormányzat, közreműködik-e, vagy tiltakozik, módszeresen ellene hangolja-e a lakosságot. Ma a Bosnyák tér és az Örs vezér tere a főváros két legelhanyagoltabb főtere, miközben mindkettő fontos közlekedési csomópont. Ezeket a tereket ki kell ragadni a nyomasztó, hervadt állapotból. A Bosnyák térre a Keleti pályaudvart Újpalotával összekötő zárt pályás villamosközlekedést, az Örs vezér térre a metró és HÉV összekötését tervezzük.

Hernádi Zsuzsa