Ősszel szavazhatja meg az országgyűlés az új vadgazdálkodási törvényt, amelynek központjában az ésszerű, reális természetvédelem áll, valamint a tájegységi vadgazdálkodás megteremtése – mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) állami földekért felelős államtitkára szombaton a Győr-Moson-Sopron megyei Göbös-majorban tartott megyei vadásznapon.

Bitay Márton elmondta, hogy az új törvény a szakmaiságot, a magyar vadászati kultúrát és a vadállomány világszínvonalát megerősítő jogszabály lesz.

Hozzátette, a leendő törvény segít abban is, hogy aki a szabályok szerint vadászik, mindezt úgy tehesse meg, hogy közben a vadászatot, mint egyik nemzeti értékünket gyarapítja.

Bitay Márton elmondta azt is, hogy a tervezett változtatásokról a társadalmi egyeztetés a szakmai szervezetekkel tavasszal kezdődött, a jövő héten elkészülhet a törvény végleges szövege is, amely ötven tájegységre osztja az országot.

MTI