Házi feladatot adott a csíksomlyói búcsú résztvevőinek Böjte Csaba Ferenc rendi szerzetes, az idei zarándoklat szónoka. Azt kérte a zarándokoktól, hogy a hegyről lemenve vigasztalják, bátorítsák, lelkesítsék egymást.

Bátorítsák családtagjaikat, ismerőseiket, munkatársaikat, hiszen mindenkinek jól esik, ha valaki megsimogatja a fejét, és azt mondja neki: fog ez menni. Megjegyezte, még a legkeményebb futballisták is igénylik, hogy a lelátókról biztassák őket.

Böjte Csaba több történelmi példával is alátámasztotta üzenetét. Elsőként Szent István példáját említette, akit nem csüggesztettek a nehézségek. „Szent István nem nyafog, hanem nekiáll, és egy új világot teremt a Kárpát-medencében” – fogalmazott Böjte Csaba.

Domokos Kázmér 17. századi erdélyi ferences rendfőnök példáját is felidézte. Elmondta, a szerzetes a törökök 1661-es csíki betörése után gyűjtötte össze a megmaradtakat; egy olyan korban, amikor csak a csíki medencében 26 templomot romboltak le, emberek tízezreit kaszabolták le vagy hurcolták el. Domokos Kázmér erőfeszítései nyomán épült újra a csíksomlyói kegytemplom, a kolostor, az iskola, és három évvel később már arról szólnak a híradások, hogy orgonát építenek a templomban.

Márton Áron erdélyi püspök vállalását is példaként idézte. Mint megjegyezte, akkor is vállalta a munkát, ha érezte, börtön vár rá a vállalása nyomán. Vállalta, mert tudta, hogy az isten küldi, és nem tehet mást, meg kell vívnia csatáját. A kettős állampolgárság kérdésére is kitért a szónok. Böjte Csabát hallják.

Az idei zarándoklatnak egyébként azt a jelmondatot választották: Most segíts meg Mária! A kedvezőtlen időjárás ellenére idén több százezren kapaszkodtak fel a csíksomlyói hegynyeregbe feltöltődni hittel, az összetartozás élményével.

Az idei búcsún részt vett José Rodríguez Carballo, a világ ferenceseinek legfőbb elöljárója, az ünnepi szentmise főcelebránsa Jakubinyi György gyulafehérvári érsek volt.

(InfoRádió)