A zenész Ljubljanából jön vonattal, és mint mondta, igyekszik útközben aludni egy kicsit, hiszen a születésnapját szeretné megünnepelni a barátnőjével, valamint a zenészeivel, akik egyben a barátai is. A hazai szervezők annyit elárultak, hogy különleges ajándékkal készülnek ők is a nagy alkalomra. Úgy tudni, Kyle a negyvenkettedik szülinapja tiszteletére egy belvárosi étteremben koccint majd az egybegyűltekkel, és persze a magyar finomságokat is megkóstolja majd. Az ifjabb Eastwood elmondta, még nem járt Budapesten, így nagyon boldog, hogy egy nappal korábban érkezik, mert így egy kis városnézésre is lesz lehetősége másnap, a koncert előtt.

Az egyébként világszerte az egyik legelismertebb jazz zenészként számon tartott Kyle Eastwoodra nagyon büszke az édesapja, hiszen amellett, hogy megajándékozta egy lányunokával, több olyan filmnek írta vagy hangszerelte a zenéjét, amelyben az édesapja szerepelt. Az első a Titokzatos folyó volt, ami Oscar Díjat is kapott. Ezt a Regarding Henry, a Zöldfülű, a négy Oscar díjat nyert Millió dolláros bébi, A Dicsőség zászlaja, a Levelek Iwo Dzsimáról, az Elcserélt életek, a Sorsvonat és a Gran Torino című produkciók követték. Kyle apja legnagyobb büszkeségére színészként is bemutatkozott, többek között A Szív hídjai, a Lebujzenész és a The Outlaw Josey Wales című filmekben.