A következő években mintegy háromezerhatszáz fogyatékossággal élő ember hagyhatja el a nagy szociális intézményeket egy 2020-ig tartó, 36 milliárd forintos uniós program keretében – közölte a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár egy keddi budapesti rendezvényen.

Czibere Károly elmondta, a kitagolási programnak nem az a célja, hogy a régi nagy intézményekből kicsiket hozzanak létre, hanem az, hogy az uniformizált intézményi ellátás helyett személyre szabott szolgáltatásokat kapjanak az emberek.

Hozzátette, a fogyatékossággal élő emberek és a családjuk számíthatnak a kormányra, nem hagyják, hogy magukra maradjanak a nehézségeikkel.

Az államtitkár arról beszélt, a fogyatékos emberek ügye az egész társadalomé, nem csak az adott családé vagy a gondozó intézményé, és ennek a szemléletnek az ellátási formákban, szolgáltatásokban is meg kell jelennie.

MTI