Szivar, koktélok, rakétaválság, forradalom, Fidel Castro. Főként ezek jutnak eszünkbe Kubáról. A karib-tengeri szigetországból a mai napig menekülnek az emberek a létező szocializmus elől: tutajokon, bárkákon. Idén 28 kubai egészen a bicskei menekülttáborig eljutott. A kubaiak októberi érkezését nagy figyelemmel kísérte a média, jelentős bel- és külpolitikai esemény volt. Most újra a figyelem középpontjába kerültek. Késeltek ugyanis.

Az idén októberben hazánkba érkező huszonnyolc kubai menekült között sok az értelmiségi: bírók, műszerészek, tanárok is akadnak közöttük. A menekültek befogadását augusztus végén ajánlotta fel Magyarország, feltehetően azért, hogy helyrehozza a gázvita következményeként keletkezett repedéseket a magyar-amerikai kapcsolatokban. A menekültek fogadására Washington kérésére került sor, miután az Egyesült Államok megtagadta tőlük a menedékjogot. A kubai külügyminisztérium ezért hivatalos közleményében az „Egyesült Államok lakájának” nevezte Magyarországot… És ekkor homokszem került a gépezetbe, Bicskén véres verekedés történt.

– Már lassan nem lesz itt olyan hely, ahol nyugodtan lehet szórakozni. Mindenhol rendszeres a balhé, a verekedés. Szerencsés vagy, ha nem kötnek beléd – igazít útba egy fiatal srác a bicskei vasútállomáson. A Helló söröző külsőre nem egy tipikus kocsma. A rózsaszínre festett falak inkább egy kismama-kisbaba üzletre emlékeztetnek. Belül is érdekes a kontraszt. Könyöklő, pultot támasztó, munkásruhába öltözött férfi, a feje fölött rózsaszín lufik. Három nap telt el az incidens óta, de a szombati születésnapi buli díszei még lógnak a falakon.

– Az a baj, hogy az újságok és a tévék valótlant állítanak, nem az igazságot írják. Mindenki a kubaiakat teszi felelőssé – magyarázza a pult mögött álló középkorú nő. – Mindenről szó van, csak nem igazságról. A politika is így működik – teszi hozzá magyarázólag.

Megtudjuk, mi és hogyan történt. Tettlegességig fajult a szóváltás a bicskei szórakozóhelyen az ottani menekülteket befogadó állomáson tartózkodó kubai menekültek egy csoportja és néhány helyi lakos között vasárnap hajnalban. Az összetűzésben három roma férfi szúrt, vágott sérüléseket szenvedett. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal szóvivője elmondta: azon kubai menekültek egy csoportjáról van szó, akik október 9-én érkeztek Magyarországra. A média a kubai menekültekre irányította a figyelmet.

Kiderült, a guantanamói támaszponton három évet töltöttek el, mert nem sikerült Kubából az Egyesült Államokba szökniük. A Külügyminisztérium még augusztusban jelentette be, hogy hazánk befogadja őket. Kéthetes menekültügyi eljárás után mind a 28 kubai megkapta a menekültstátust. Eszerint ugyanolyan jogok és kötelezettségek illetik meg őket, mint a magyar állampolgárokat, azzal a különbséggel, hogy a menekültek nem lettek EU-állampolgárok.

Nyelvtanfolyamokra járnak, beilleszkedésüket a Baptista Szeretetszolgálat segíti. Pénzt az Egyesült Államoktól kapnak egy éven át.

De kik voltak a másik oldalon? „Helyi lakosok”, „helyi vendégek”, „fiatalokból álló társaság” – ennyit lehetett csak tudni a verekedésben részt vevő másik félről. Érdeklődésünkre a Helló söröző tulajdonosnője is a kubaiakról kezd el mesélni.

– Nagyon sajnálatos, hogy a kubaiakat agresszív félként tüntetik fel a hírekben. Békés, barátságos emberek. Aki ismeri őket, mindenki megdöbbent. Hozzánk is mindig barátsággal közeledtek, még focimezeket is hoztak nekünk ajándékba. Ezért is hívtuk meg őket a szombati zártkörű rendezvényünkre.

Az asszony elmesélte, hogy a zártkörű rendezvényt bejelentették az önkormányzatnak, mégsem mondhatták azt a „helyi kisebbségnek”, hogy ők itt nemkívánatosak.

Kérdésünkre, miszerint az igazság teljes ismeretéhez szeretnénk megtudni, hogy mely kisebbség tagjairól van szó, az asszony elhárítja a választ.

– Nem szeretnék erről nyilatkozni. Nem hiányzik nekem, hogy másnap reggel arra ébredjek, szétverték a sörözőt. Már kaptam szóbeli fenyegetést, és úgy érzem, folyamatos megfigyelés alatt állok. Féltem a családomat.

Más nem ennyire tartózkodó, de szintén óvatos.

– Épp itt volt az ideje, hogy valaki ráncba szedje a bicskei suhancokat. Nem először történt, hogy valakinek nekimentek. Ahol ők megjelennek, ott biztosan kitör a balhé. Szerencsétlenségükre a kubaiak nem puhányok. Önvédelem volt – ered meg egy eddig csendben figyelő férfi nyelve.

Állítása szerint nem szemtanú, de tudja, mi történt.

– A születésnapját ünneplő lány, aki egyébként itt, Bicskén egy köztiszteletben álló orvos gyermeke, alaposan felöntött a garatra. Minden fiúval kikezdett, a kubaiakkal is. Ez nem tetszett a balhés kisebbségnek. Egyikük odament egy kubaihoz, szóváltásba keveredtek egymással, majd megütötte a kubait, akinek eltört az orra. Egy másik kubai, látván a dulakodást, megvédte társát – ismerteti a férfi a dulakodás kezdetét.

Elmondása szerint a nézeteltérés az utcán folytatódott, ahol a kisebbségiek körbevették a kubaiakat. Újabb dulakodás kezdődött, mire egy ittas kubai eltört egy sörösüveget és hadonászni kezdett vele. Így keletkeztek a szúrt sebek. Az ilyesmi eltart egy ideig, beszólás, visszaszólás, lökdösődés, „gyere ki a kocsma elé”, kivonulás, lökdösődés, egyebek… Hol volt közben a rendőrség? A tulajdonosnő szerint a mentők már rég kint voltak, mire kiértek a rendőrök is.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság csoportos garázdaság miatt indított eljárást hat kubai és három magyar állampolgár ellen. A büntető törvénykönyv szerint, aki olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, garázdaságot követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntethető. A büntetőeljárás során a kubai menekülteknek ugyanazzal a felelősséggel kell szembenézniük, mint a magyar állampolgároknak, de a garázdaság nem olyan súlyú bűncselekmény, amiért kiutasítanák őket vagy visszavonnák menekülti státusukat. Erre súlyos, szándékos bűncselekmény jogerős ítélete alapján lenne lehetőség.

A kubaiakat a Bicske határában lévő menekülttáborban szállásolták el. Itt szerettünk volna az igazság végére járni, s a kubaiakkal is beszélni. A városközponttól nem messze, Csapdi irányában található a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) bicskei befogadóállomása, amelynek fő feladata a menekültek integrációjának elősegítése. Ennek értelmében a menekültként vagy menedékesként elismerésüket kérők részére szállást és ellátást nyújtanak. Továbbá gondoskodnak az elhelyezettek egészségügyi szűréséről, alapellátásuk megszervezéséről, s szabad idejük hatékony eltöltéséről. A mindennapi életvitelhez szükséges legalapvetőbb kulturális és társadalmi ismereteket is megtanítják. Majd az integrációs program keretében segítséget kapnak ahhoz, hogy bekerüljenek a magyar munkaerőpiacra, és munkába állásukkal mielőbb megteremtsék az önálló életvitelhez szükséges feltételeket. A tábor leginkább egy börtönre emlékeztet: szögesdrót kerítés fut a menekülttábor kerítésének tetején végig. A területre csak engedéllyel lehet bejutni, erre több tábla is figyelmeztet. A haláltáborok emlékét felidéző kerítés és az egymás mellett sorakozó halványzöldre festett barakkok látványát valamelyest ellensúlyozzák az ablakban száradó melegítőfelsők, nejlonszatyrok. Valahonnan halk zene szűrődik ki. A porta ablakára egy kézzel írott táblázatot függesztettek ki a helyi focibajnokság eredményeivel. A táborlakók a dokumentum szerint jól állják a sarat a helyi erőkkel szemben. Két szerb fiatal jön szembe, akik érdeklődésünkre elmondják, a kubaiakat aznap nem látták, de hallottak a vasárnapi verekedésről.

– Lehet, hogy a balhé miatt el is viszik innen őket – mondja tört angolsággal a magasabb fiú.

A porta kapuján túl azonban nem lehet bejutni, senkivel sem lehet beszélni. Egy gondnok azonban kötélnek áll, s arról tájékoztat, hogy a kubaiakat mégsem vitték el, csak nem lehet velük beszélni. Kocsis Krisztián, a tábor gondnoka hozzáteszi, a kubaiak ügyvédje nem szeretné, ha védencei nyilatkoznának a sajtó munkatársainak, amíg nem zárul le a nyomozás. Mindössze annyit sikerül megtudnunk, hogy a politikai menekültek jól érzik magukat Magyarországon, ahol szabadon járhatnak-kelhetnek.

A táborból a központ felé vezető úton eltévedünk. Megszólítunk egy helyi fiatal nőt, aki útbaigazít, de mivel meglehetősen bonyolult az út, el is kísér egy darabon. Beszélgetni kezdünk. Hamar kiderül, hogy édesanyja valamikor a menekülttáborban dolgozott szakácsként, férjét pedig biztonsági őrnek vették fel a bicskei befogadóállomásra.

– 1989 óta üzemel a tábor, emlékszem, akkor furcsa volt a bicskei utcákon színes bőrűeket látni, de soha semmilyen incidensbe nem keveredtek a helyi lakossággal – mondta. – A táboron belül mindig is voltak incidensek, de a helyiekkel soha nem voltak összetűzések. A menekültek eljárnak szórakozni, mint mi, ismerkednek a helyi lakossággal. Bicskén van azonban egy néhány fős cigány csoport, akik ha valahova mennek, biztosan lesz valami – teszi hozzá.

– Cigányok? – kérdezzük.

– Igen.

– Miért nem meri senki megnevezni őket?

– Mert félnek tőlük. Nincs mindegyikkel baj, csak néhány csoporttal – teszi hozzá szinte mentegetőzve az asszony. Fidel Castro 1972-ben több napot töltött Magyarországon. Látogatásról így írt a Népszabadság: „Szeretitek a mesét? – kérdezi a gyermekeket. – Igen, hangzik kórusban a válasz. – Akkor mondassátok el szüleitekkel, hogy mi volt itt régen. Beszéltessétek őket a múltról, a grófokról, a zsarnokságról, s hogy a forradalom után mennyire másként éltek. Épül a szocializmus, s a kommunizmust pedig már ti fogjátok felépíteni…”

A kommunizmust nem sikerült felépíteni. A proletár internacionalizmus idillje a nálunk dolgozó kubai varrónők hazatérésével még a hetvenes években elillant. A multikulturalizmus most a divat. Ez nálunk kisebb, máshol nagyobb ütközésekhez vezet. Remélhetően a bírósági ítélet majd méltányosan szigorú lesz, és elriasztja a verekedés résztvevőit a további erőszaktól. Csak egy dolgot nem értünk. Miért nevezték a kubaiakat kubaiaknak, de miért nem merték egy embert kivéve Bicskén romának nevezni a romákat?

Usztics Anna, Lass Gábor

A riport a Demokrata november 15-i számában jelent meg.

(A Demokrata korábbi cikkei itt találhatóak.)