Az InfoRádió értesülése szerint több mint 50 százalékkal emelkedik a hatósági taxitarifa, ha a fővárosi önkormányzat elfogadja jövő heti ülésén az erről szóló előterjesztést.

A javaslat szerint a jelenlegi normál tarifa alapdíja 300 forintról 600 forintra, a kilométeredíj 240 forintról 360 forintra, a várakozás, azaz a percdíj pedig 60 forintról 90 forintra növekedne.

Az emelt tarifa (utcai leintés esetén) alapdíja 420 forintról 840 forintra, a kilométerdíj 336 forintról 504 forintra, a percdíj pedig 84 forintról 126 forintra növekedne.

Az előterjesztés szerint hét éve nem emelték a hatósági árat, ezért sok taxistársaság ma már a lehető legnagyobb mértéket alkalmazza.

A hatósági taxitarifa csak a díj legfelső mértékét állapítja meg, ettől a taxisok lefelé eltérhetnek.

Dudás Zoltán, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara autós közlekedési osztályának elnökségi tagja az InfoRádióban elmondta: vélhetően a taxitársaságok nem fogják automatikusan ezt a rendszert alkalmazni.

Valószínűleg lesz valamilyen tarifamódosítás, hiszen egy éve nem emeltek tarifát a taxisok – tette hozzá.

Dudás Zoltán úgy vélekedett, hogy az alapdíj a 600 forintot is elérheti, a kilóméter- és a percdíj emelése nem haladja majd meg az inflációt.

(inforadio.hu)