Horváth Ferenc lett a labdarúgó NB I-ben címvédő Videoton FC vezetőedzője. A székesfehérvári klub honlapjának kedd esti tájékoztatása szerint a Videoton korábbi játékosának a mostani szezon végéig szól a szerződése. A 42 éves tréner legutóbb az NB II-es Szigetszentmiklós, azt megelőzően pedig a Győri ETO FC csapatát irányította.A francia Bernard Casonit augusztus 19-én menesztették a fehérváriak vezetőedzői posztjáról, azóta a csapatot megbízott trénerként a korábbi másodedző, Pető Tamás irányította.
    
A címvédő rendkívül gyengén kezdte az új idényt: előbb a Bajnokok Ligája, majd az Európa Liga selejtezőjétől búcsúzott, az OTP Bank Ligában pedig a szezon harmada, 11 forduló után négy győzelemmel és hét vereséggel csupán a hetedik helyen áll, bár az előző mérkőzésen 2-0-s hátrányt követően 3-2-re nyert a Puskás Akadémia ellen.
    
„Egy régi álmom teljesült azzal, hogy a Videoton FC vezetőedzője lettem. Sokat kaptam a klubtól játékosként, most szeretnék valamennyit visszaadni” – mondta a vidi.hu oldalon Horváth Ferenc, aki játékosként éppen a Videoton színeiben mutatkozott be az NB I-ben, még 1991-ben. Első fehérvári időszaka 1996-ig tartott, majd 2004-ben, másodszor pedig 2006-ban tért vissza a klubhoz. – „A Vidi keretét nagyszerű játékosok alkotják, a feladat, hogy ebből a keretből minél ütőképesebb csapatot rakjunk össze, és az idény végére elérjük a klub által kitűzött célokat.”
    
Az új edző speciális helyzetnek nevezte, hogy a szerződése csupán hét hónapra szól, de hangsúlyozta, hogy ebben, a jövő májusig tartó időszakban szeretné a legjobb tudása szerint segíteni a klubot.
    
A Videoton FC sportigazgatója, Kovács Zoltán emlékeztetett rá, hogy Horváth Ferenccel együtt játszottak Újpesten és a válogatottban is. 
    
„Remélem, az akkori időkhöz hasonlóan, a mostani együttműködésünk is sikeres lesz! Biztos vagyok abban, hogy a játékosok jól fogadják majd, partnerek lesznek a közös munkában, és vele el tudjuk érni a céljainkat. Ezúton is szeretném megköszönni Pető Tamásnak és stábjának azt az áldozatos és kemény munkát, amit az elmúlt hét hétben végzett” – nyilatkozta Kovács Zoltán.

MTI