A hétfői szavazáson 191 képviselő támogatta az új magánjogi kódexet, 168-an szavaztak nemmel, négyen tartózkodtak. Egészen szokatlannak nevezhető, hogy hat SZDSZ-es képviselő igen gombot nyomott, ellenben a liberális frakció többsége az ellenzékkel szavazott együtt.

A frakcióvezető Kóka János tartózkodott a voksolásnál. Szintén furcsa, hogy a múlt héten az Országgyűlés már elhalasztotta a Ptk. zárószavazását, akkor az MSZP kezdeményezésére.

A törvényjavaslathoz ugyanis az utolsó pillanatban több mint 300 módosító indítványt nyújtott be a kormány. Ezért a Fidesz akarta elnapolni a szavazást, de kisebbségben maradt.

„Ebből a rengeteg módosító indítványból körülbelül kétszáz érdemi volt, vagyis majdnem egy új Ptk.-t nyújtottak be” – mondta lapunknak Vitányi István fideszes képviselő.

A kormány egyik módosító javaslata például ismét a bíróságok hatáskörébe utalta a közös megegyezéses válásokat, miközben az eredeti szöveg szerint ilyen esetekben közjegyzők is felbonthatták volna a házasságokat. Vagyis közjegyző mégsem bonthat fel házasságot.

Szintén az utolsó pillanatban került ki az a paragrafus, amely jogot adott volna egymás gyermekének örökbefogadására az élettársak, mint ahogy az az eredeti tervezetben szerepelt.

Hozzá kell szokni ahhoz, hogy jövőre már nem lesz érvénytelen a rokonházasság. A családjog megengedné, hogy egy férfi feleségül vegye például az öccse lányát, vagyis az unokahúgát.

„Ha a parlament elfogadja ezt a törvényt, akkor felteszi a koronát a modern polgári Magyarország jogrendszerére” – harangozta be büszkén az MSZP egyik szónoka az új polgári törvénykönyvet.

Részben szigorítottak az örökbefogadás szabályain: felemelték a korhatárt, eddig ugyanis elég volt, ha az örökbe fogadni szándékozó ember nagykorú, azaz 18 évesnél idősebb volt, ezentúl 25 éves kor lesz a minimum. A házastársi hűség többé nem lesz törvényben előírt kötelezettség: hűség helyett együttműködést várnak a házasoktól.

(VG Online)