A nemzetközi pénzügyi válság hatásai elérték régiónkat – mondta ma Gyurcsány Ferenc. Ezzel, és az OTP -, valamint a forint elleni támadással indokolta a miniszterelnök a frakcióvezetők hirtelen összehívását. Gyurcsány Ferenc egy 12 pontos – a jegybank elnökkel egyeztetett – javaslatcsomaggal érkezett a találkozóra. Ennek néhány eleme módosítja a korábban meghirdetett Megegyezés programot. A javaslatok között szerepel egyebek mellett, hogy el kell halasztani a jövő évre tervezett adócsökkentést, fel kell függeszteni az új tulajdonosi program elindítását, a kormány jogszabály-módosításokkal biztosítaná, hogy a bankoknak legyen forrásuk a hitelezéshez. A kormányfő türelmet kér a munkavállalóktól, a bérek reálértéken való befagyasztását javasolja, legalább jövő év közepéig.

A javaslatok között szerepel a költségvetési hiánycél csökkentése is. A kormány bankbetéteseket védő törvényjavaslatáról pedig már hétfőn szavazhat a parlament, eszerint a betétesek korlátlan állami garanciát kapnának.

A 12 pont között van az ellenzéki pártok költségvetési plafonra vonatkozó felvetése is. Navracsics Tibor Fidesz-frakcióvezető a találkozó után azt mondta: örül, hogy javaslataik jelentős része bekerült a kormányfő pontjai közé. De az adócsökkentés elhalasztását nem támogatja a Fidesz: „Nem tudunk egyetérteni azzal, hogy az adócsökkentés elhalasztását várják a válság gyógyszereként. Mi úgy gondoljuk, hogy éppenséggel az adócsökkentés a megoldás, a gazdaságnak pénz kell”.

A KDNP a bérek befagyasztását utasítja el. A két ellenzéki párt szerint egyébként új költségvetést kell írni. Veres János pénzügyminiszter nem zárkózott el ettől, bár szerinte elég lenne módosító javaslatokkal kiegészíteni a már benyújtott tervezetet. A kormányfő és a jegybank elnök is úgy értékelt, sikerült a fő vonalakban egyetérteni, a tárgyalások várhatóan vasárnap folytatódnak.

A pénzügyi válság a fő téma az MSZP kongresszusán

A nemzetközi pénzügyi válság lett a fő témája az MSZP rendkívüli kongresszusának is. A tanácskozást eredetileg azért hívták össze, hogy a kongresszus felhatalmazást adjon az egypárti szocialista kormányzás folytatásához, és megvitassák a Megegyezés című programot.

Most nyilvános munkaülésen tárgyalnak arról, hogy Magyarország milyen intézkedéseket hozzon a nemzetközi pénzpiaci válságra. Nyakó István szóvivő azt mondta: az elnökség azt kéri a párt legfelső döntéshozó szervétől, támogassa a testület és a kormány azon törekvését, hogy megőrizzék az ország pénzügyi és gazdasági stabilitását a rendelkezésükre álló minden lehetséges eszközzel.

(MR)