A vádlottak között vannak a szerencsi építési hatóság munkatársai, banki ügyintézők és ügyvédek, építészmérnökök, építtetők és építési vállalkozók.

A csalás elkövetői olyan családokat kerestek meg, akik jogosultak voltak a szociálpolitikai támogatás felvételére. Kitöltötték a nevükben az igénylőlapokat és elintézték, hogy a bank elfogadja azokat.

Taktakenézen, Monokon, Prügyön, Mezőzomboron és Tiszalúcon olyan társasházakat – összesen negyvenhármat – építettek föl, amelyek lakhatatlanok voltak. Egyik-másik csupán négy falból és egy tetőből állt, némelyik életveszélyes állapotban, víz és áram nélkül volt, ám az építési hatóság megadta az engedélyt ezekre az épületekre.

Az üggyel kapcsolatos nyomozást 2007 elején kezdte meg a szerencsi rendőrkapitányság, ám amikor kiderült, hogy a szerencsi építésügyi osztály vezetője is szerepel a bűnesetben, a Miskolci Nyomozóügyészség vette át a vizsgálatot. A vádiratot is ez a hatóság nyújtotta be a Borsod megyei bírósághoz. A tárgyalás jövő év elején kezdődhet el. A bíróságon a csalók mellett olyan szülőket is elítélhetnek, akik pénzt fogadtak el az ügyben való részvételükért.

Információk szerint 120 ilyen család van. Az ügy nyomozati anyaga mintegy 24 ezer oldal. A vádlottak jelenleg kényszerintézkedés alatt állnak, előzetes letartóztatás, valamint lakhelyelhagyási tilalom vonatkozik rájuk.