A Fidesz szerint a fiatalok jövőjét és munkahelyét a bevándorlás és az uniós betelepítési kvóta fenyegeti.

A kormánypárt keddi közleményében arra reagált, hogy a szocialista Ujhelyi István európai parlamenti képviselő azt mondta, a kormányoldal és az ellenzék által közösen megfogalmazott és végigvitt nemzeti minimumra van szükség a külföldön dolgozó fiatalok hazahívásához.
    
A Fidesz közlése szerint a szocialistákkal ellentétben – akik azt üzenték a fiataloknak, hogy „el lehet menni Magyarországról” – a mostani kormány célja az, hogy kiszámítható, biztonságos jövőképet mutasson nekik.
    
Felhívták a figyelmet arra, hogy 25 éve nem volt annyi embernek munkája, mint most, tartós a gazdasági növekedés. A kormány segítséget nyújt a családalapításhoz, a gyermekneveléshez, az otthonteremtéshez, csökkenti az adókat, emeli a béreket és minden erejével védi az ország biztonságát – tették hozzá. 
    
A Fidesz azt közölte, az Európai Unió fontos vívmánya, hogy az európai állampolgárok szabadon vállalhatnak munkát más uniós tagállamban. Ennek ellenére, az Európai Bizottság szerint a közép-kelet-európai országok közül Magyarország polgárai a legkevésbé mobilak – mutattak rá, hozzátéve azt is: a migrációs ráta Magyarországon 3 százalék, míg Lengyelországban és Romániában 9 százalék.
    
„Az uniós betelepítési kvóta, Brüsszel és a baloldal veszélyes bevándorláspolitikája azonban nemcsak a schengeni rendszer által biztosított szabad mozgást, hanem a szabad munkaerő áramlást is fenyegeti” – hangoztatta a kormánypárt. 
    
Kifejtették: a növekvő terrorveszély és kontrollálatlan népvándorlás miatt a nemzetállamok a határzárás, a munkaerőpiaci korlátozások felé mozdulnak el, a bevándorlók betelepítését pedig nem bírja el sem a szociális rendszer, sem a munkaerőpiac.

(MTI)