A kormány szándéka, mely szerint a képviselők fizetését a háromszorosára emelnék, képmutató, felháborító, ezért a Fidesz nem fog hozzá asszisztálni.

A politikai erkölcs alapja, hogy a hatalom csak azt várhatja el az emberektől, amit ő maga is megtesz – reagált Szijjártó Péter az MSZP azon felvetésére, mely szerint háromszorosára emelnék a képviselői fizetéseket. Márpedig jelenleg a kormány azt várja el az emberektől – folytatta a Fidesz kommunikációs vezetője -, hogy türelemmel és megértéssel viselje el azt, hogy Gyurcsány Ferenc hazugságai, és alkalmatlansága miatt az emberek élete egyre nehezebbé válik. A fideszes politikus kitért arra is, hogy egyre több, és egyre elviselhetetlenebb teher nyomja a családok vállát. Mindeközben pedig a kormány ahelyett, hogy szintén önmérsékletet gyakorolna, a politikusok fizetését igyekszik emelni – olvasható a Fidesz honlapján.

Hazánk egyre mélyebb szociális válságban vergődik, a reálbérek ebben az esztendőben 6,5 százalékkal csökkentek – hangsúlyozta Szijjártó Péter, elfogadhatatlannak nevezve azt az elképzelést, mely szerint háromszorosára kívánják emelni a képviselők fizetését. Mint fogalmazott, a terv képmutató, felháborító, ezért a Fidesz nem fog hozzá asszisztálni. Hozzátette: ez az elképzelés az állam kiadásait fogja tovább növelni.

(hirtv.hu)