Orbán Viktor és Kubatov Gábor APEH-vizsgálata után most a Fidesszel szövetséges Vállalkozók Pártjának vezetőit ellenőrzi a rendőrség. Herman István elnököt és Janzsó Tamás alelnököt lakásukon keresték fel kedden a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai, és késő délutánig hallgatták ki őket. Azt mondták nekik: pénzmosás gyanúja miatt nyomoznak.

Herman Istvánt tavaly választották meg a párt vezetőjének, a korábbi elnök azonban bíróságon támadta meg a döntést. Az új vezetés a per ideje alatt egy magánszámlán kezelte a párthoz érkező összegeket.

Hermanék azt mondják: minden pénzmozgásról el tudnak számolni, az erről szóló dokumentumokat át is adták a rendőrségnek. A Nemzeti Nyomozó Irodát a Magyar Nemzetnek nem sikerült elérni, így hivatalosan nem derült ki, hogy miért indítottak vizsgálatot.

Korábban szintén a Magyar Nemzet írt arról, hogy Gyurcsány Ferenc egész pályás letámadásra készül a Fidesz és az ellenzéki párt ifjúsági szervezete, a Fidelitasz ellen, hogy elterelje a figyelmet a szocialistáknak egyre kínosabb Zuschlag-ügyről. A kormányszóvivő akkor tagadta, hogy Gyurcsány ráküldte volna az APEH-et a Fidesz vezetőire. A párt azonban később dokumentumokkal bizonyította, hogy az APEH vagyonosodási vizsgálatot indított Orbán Viktor és a párt igazgatója ellen.

(hírTV)