A beruházás első lépéseként a sétányon kivágták az ott lévő beteg és elöregedett juharfákat. Mint minden esetben, úgy most is, az Önkormányzat kertészeti szakvéleményt készítetett a fák állapotáról. Sajnos kiderült, hogy az 1960-as évek második felében telepített juhar-sort, annak gyökérzetét és lombkoronáját a gesztenyefasor elnyomta, a fák elöregedtek. Ennek jele volt a csúcsszáradás, az elszáradt ágak, a kéregelhalás és az odvasodás. A szakértői jelentés megállapította azt is, hogy a fák vitalitási értéke nagyon alacsony, csupán hét darab fa rendelkezik 70 százalékos értékkel. 28 fa 30, 15 másik növény pedig 40-60 százalék közötti értékkel bír. A fakivágás után láthatóvá vált, hogy bár kívülről a fák egészségesnek tűnhetnek, belülről korhadtak, elrohadtak. A fasort az Önkormányzat pótolja, 70 darab japáncseresznyét és vadgesztenyefát ültetnek ki a beruházás során.

Pavilon a Savanyúleves-bástyán

Az építkezés részeként megkezdődött a Savanyúleves rondellán a pavilon építése. A Savanyúleves-bástya eredete a török korra nyúlik vissza, feltehetően a XVII: század folyamán építették védelmi célból: ide helyezték el a félköríves, vagy annál kissé nagyobb ágyúkat. Török neve Eksi as Kuleszi volt, ami magyarra lefordítva savanyú lé. Az 1686-os ostrom után viszonylag jó állapotban megmaradt, és a XIX. századig a védmű részét képezte. Azután az 1800-as évek elején, a Bástya sétány kialakításakor a sétány része lett. A századfordulón már egy nyolcszögletű kioszk állt itt, amely a vasárnapi térzenének és jótékonysági rendezvényeknek adott helyet. Az 1960-as években egy modern pavilon emeltek a helyére, amelyben már „vendéglátó ipari egység” működött. Ezt 1980-as években akarták felújítani, ám ez elmaradt, pavilon ponyvákkal fedett vázát elbontották.

A Budavári Önkormányzat az eredeti, az 1800-as évek végén álló pavilon mintájára építettei meg az új, de korhű pavilont.

Korábbi évek felújításai

A Tóth Árpád sétány felújítását 2005-ben kezdte meg a Budavári Önkormányzat. 2006-ban készült el az első ütem a Móra Ferenc utca és Szentháromság utca között. Az aszfaltút kivételével minden burkolatot lecseréltek, kicserélték az utcabútorokat, a régi padok helyére új, Budavár típusú padok kerültek és megkezdődött az egységes fasor kialakítása. 200

A második ütemben, 2009-ben a Dísz tér és Móra Ferenc utca közötti területen újult meg a burkolat és a teljes sétányon új padokat helyezett ki az Önkormányzat. Tavaly, a harmadik ütemben a Szentháromság utca – Nőegylet utca közötti szakaszon készült el a felújítás.