Lapértesülés szerint Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke Miskolcon, a Tiszai pályaudvar szociális létesítményében tartott fórumon arra buzdította a szervezett dolgozókat, hogy „ne legyenek nyulak”.

A Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája által november 21-ére meghirdetett Társadalmi Szolidaritás Napja kapcsán a Liga Szakszervezetek elnöke Miskolcon „törvényes harcra buzdított” s ebbe a sztrájkot, demonstrációt és a tüntetést egyaránt beleértette.

Mint mondta: „ne legyünk nyulak, ne egymásra várjunk, hanem legyen mindenki bátor”. „Ne bújjunk el. Sztrájkoljunk, szervezzük a sztrájkot, akár privát tulajdonú cégeknél is, mert ott ugyanazok a jogai a munkavállalónak, mint az államiaknál” – hangoztatta.

A fórumon azt is elmondta: ha nem lesz eredmény, egy pillanatra megállnak, megnézik, miként reagál a társadalom, mekkora a szolidaritás. A Liga elnöke szerint a kormány azokat szorongatja, sarcolja meg, akiket elér. Ezt ahelyett teszi, hogy a gazdaság kifehérítésén munkálkodna, holott a szakemberek szerint ezzel az évi négyezermilliárd forintnyi fekete pénznek legalább a felét kifehéríttetné.

(Észak-Magyarország)