Fotó: mti, archív
Fotó: MTI, archív, MTVA bizományosi

A valaha volt legnagyobb vidékfejlesztési elképzelésének nevezte a Modern városok programot a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) kétnapos közgyűlésének nyitónapján, csütörtökön Veszprémben. 

Kósa Lajos hangsúlyozta, hogy az összességében 3500 milliárd forintot kitevő vidékfejlesztés nagyobbik része hazai forrásból valósul meg. 

Rámutatott: ha a magyar emberek munkája nem teremtené meg a kellő anyagi hátteret, akkor ezeket a fejlesztéseket nem lehetne elkezdeni.

Több fejlesztéssel régi, eddig be nem váltott ígéretek valósulnak meg, „erősítve a városok öntudatát” – húzta alá.

A program jelentőségét érzékeltetve Kósa Lajos elmondta, hogy a megyei jogú városokban összesen 2 millióan laknak, a települések vonzáskörzetében 1 millió ember él, a tágabb régiókban pedig további 6 millió, akiknek a mindennapjait befolyásolják majd a program nyomán megvalósuló fejlesztések.

A miniszter a program erősségének nevezte, hogy az által olyan fejlesztések valósulnak meg, amelyek az ott élők igényeit tükrözik.

Közölte: minden fejlesztés problémákkal jár. Példaként említette a fejlesztések következtében felmerülő növekvő működtetési költséget, hozzátéve, hogy a kormány már a tervezés időszakában számol ezzel a tényezővel.

Mint mondta, az ellenzék elhamarkodott ígéretei és törekvései sokszor éppen azért nem megalapozottak, mert ezzel nem számolnak. Példaként hozta fel az iskolák önkormányzati tulajdonba adását.

Örvendetes a bérek emelkedése, ami egyebek mellett az építőipart is jellemzi, ez azonban a fejlesztési költségek növekedéséhez vezet – mutatott rá.

Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke az 51. közgyűlést megnyitó beszédében azt mondta, az esemény jó alkalmat nyújt majd a résztvevőknek arra, hogy a Modern városok program eddigi tapasztalatait összegezzék és beszéljenek a folytatásról.

Azt hangsúlyozta, hogy három mérföldkő van, amelyek nélkül az önkormányzati rendszer összeomlott volna. Az első az új önkormányzati törvény, amelynek megszületése után nyugodtabb lett a gazdálkodás. A másodikról szólva felidézte: 2012-2013-ban 1000 milliárd forint adósságtól szabadította meg a kormány az önkormányzatokat, ezek 2010 előtt halmozódtak fel. Harmadik mérföldkőként pedig a Modern városok program által kijelölt fejlesztéseket nevezte meg. 

Szita Károly beszélt arról is, aggodalomra ad okot Brüsszelnek az a szándéka, hogy nyár közepéig fel akarják gyorsítani a bevándorlást, hiszen csak biztonságban és nyugalomban hajthatók végre a fejlesztések. 

Felidézte: 2500 polgármester korábban határozatban utasította el a kötelező betelepítési kvótát. Csaknem 600 településvezető pedig egy hónappal ezelőtt arra kérte a kormányt, hogy óvja meg az embereket a veszélytől és azt vállalták, hogy közgyűlési döntést hoznak, amely elutasítja a „Soros-tervet”. 

(MTI)