Akciótervet dolgoz ki a kormány annak érdekében, hogy Magyarország még vonzóbb célpont legyen a beruházások számára, amelyek megnyeréséért globális szinten intenzív verseny folyik – tájékoztatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) üzleti fórumának résztvevőit pénteken Budapesten. 

Fotó: MTI, Vajda János, illusztráció

Fotó: MTI, Vajda János, illusztráció

Megjegyezte: ahogy arra a korábbiakban is volt már példa, a kamara tagjaitól is szívesen fogad javaslatokat az elképzelések kidolgozásához. 

A külgazdasági és külügyminiszter június végén találkozik Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel, akivel az összegyűjtött javaslatok alapján véglegesítik a tervet, amelyet továbbítanak a kormánynak.

A tárcavezető a következő uniós ciklus költségvetési javaslatáról szólva kiemelte, határozottan ellenzik az adókulcsok egységesítését az Európai Unióban, a kormány „küzdeni fog a jelenség ellen”, amely szerintük a felelőtlen gazdaságpolitikát díjazza.  

Az adócsökkentések politikai és gazdasági teljesítményen alapulnak, „nem ingyenesek” – hangsúlyozta a miniszter. Úgy fogalmazott, hogy az unióban nem minden ország végezte el házi feladatát a fiskális politikája rendbehozatalára, így sokan nem engedhetik meg maguknak a közterhek mérséklését. Ugyanakkor rossz útnak tartja, hogy egyes brüsszeli intézmények erre a megoldást más országok adócsökkentéseinek a megakadályozásában látják. 

Szijjártó Péter kifejtette, hogy az Európai Unió komoly politikai, gazdasági, kereskedelmi és biztonsági kockázatokkal szembesül, amelyek Magyarországot is érintik. 

Arra is kitért, hogy a transzatlanti gazdasági, politikai és biztonsági együttműködés gazdasági része gyengül, az EU, az Amerikai Egyesült Államok és Kína kapcsolatát kereskedelmi viták feszegetik. Ezeket a magyar álláspont szerint a legjobb lenne elkerülni – mondta utalva arra, hogy a magyar GDP 90 százalékára rúg az export, továbbá a kivitel 75 százaléka az unióba irányul, miközben az Egyesült Államok és Kína a második és harmadik legfontosabb kereskedelmi partnere az országnak. 

Magyarország érdeke az, hogy a kereskedelem minél szabadabb és mindenki számára egyenlő feltételeket biztosító legyen – húzta alá. Hozzátette: abban reménykedik, hogy minél hamarabb sikerül békés megoldást találni a felmerült vitákra. 

Összegzésképpen a tárcavezető elmondta, hogy a jelenlegi nagy kihívásokkal teli globális környezetben Magyarországnak meg kell dupláznia az erőfeszítéseit a versenyképesség javítása érdekében. Ezt a célt szolgálják szerinte a további adócsökkentések, illetve azok a lépések, amelyek segítik az átállást a következő globális gazdasági korszakra.  

Európai szinten is vannak teendők  – figyelmeztetett utalva arra, hogy a schengeni egyezmény vívmányaiból – a külső határok közös védelme, szabad mozgás a határokon belül – nem szabad engedni.