Akkumulátorgyár épül Miskolcon

Fotó: MTI/Vajda János

Miskolc déli ipari parkjában építi fel első európai gyárát az akkumulátorok gyártására szakosodott japán GS Yuasa cég, a 2019-re elkészülő üzem alapkövét szerdán helyezték el.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az eseményen azt mondta: a 8,8 milliárd forint értékű miskolci beruházását a kormány 465 millió forint vissza nem térítendő támogatással segíti, az üzem több mint félszáz embert foglalkoztat majd.

Magyarországon 170 japán cég mintegy 25 ezer embert alkalmaz, Európán kívül Japánból érkezik a harmadik legtöbb beruházás Magyarországra - tette hozzá.

A miniszter szólt arról, hogy ez a beruházás is bizonyítja, hogy a világ autóipara forradalmi átalakulás közben van, hiszen ma már az elektromobilitás, az önmagukat vezető autók és a környezetvédő technológiák nem a jövő, hanem a jelen. Elmondta: ez az autóipari forradalom a szemünk előtt zajlik, számos fontos és jelentős beruházás érkezett Magyarországra, és érkezik majd.

Úgy fogalmazott: azt senki nem vitatja, hogy Magyarország az autóipar hagyományos korszakában az európai autógyártás egyik fellegvárává nőtte ki magát, tavaly az autóipar teljesítménye nemzetgazdasági rekordot döntött, meghaladta a 8 ezer milliárd forintot, és 175 ezren dolgoznak az ágazatban, amelynek versenyképességét mutatja, hogy az autóipari termékek 92 százaléka exportra kerül.

Szijjártó Péter elmondta: a japán társaság beruházásáért Csehország és Németország is versenyzett. "Itt olyan új, innovatív technológiával készülő akkumulátorokat gyártanak majd, amelyek biztosítják, hogy az új digitális autóipari korszakban is meghatározó szereplők legyünk, a Miskolcon gyártandó termékeket jószerivel külföldön értékesítik, Európa legnagyobb és legerősebb autógyártóinak" - közölte.

Osamu Murao, a GS Yuasa elnök-vezérigazgatója elmondta, az első ütemben 60 ezer négyzetméteres csarnok épül, amely később 140 ezer négyzetméteresre bővíthető. Miskolcon lítiumionos akkumulátorokat gyártanak majd, amelyeket elektromos és hibrid meghajtású autókhoz is használhatnak. Japánon kívül csak Miskolcon készül ilyen akkumulátor - tette hozzá.

A cégvezető a beruházás helyszínéül kiválasztott Miskolcról elmondta, jól szervezett az infrastruktúrája, képzettek az itteni szakemberek, illetve a város is támogatta a fejlesztést. Közölte: az elmúlt évek éghajlatváltozása sürgetővé tette a széndioxid-kibocsátás mérséklését, ez pedig az autóipart is új kihívások elé állította.

Kuni Sato, Japán Magyarországra akkreditált nagykövete, Csöbör Katalin a térség fideszes országgyűlési képviselője és Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) Miskolc polgármestere egyaránt a beruházás jelentőségét méltatta, és szóltak arról is, hogy ez is jelzi: Miskolc a régió legdinamikusabban fejlődő ipari központja.

Az akkumulátorokat, elemeket, töltőket és más elektromos berendezéseket gyártó GS Yuasa Corporation 17 országban megközelítőleg 15 ezer munkavállalót foglalkoztat, árbevétele a 2017 márciusával zárult üzleti évben csaknem 3 milliárd dollár volt.

A kiotói székhelyű cég magyarországi leányvállalatát, a miskolci székhelyű GS Yuasa Magyarország Kft.-t 2017. október 30-án jegyezték be.

MTI