Fotó: shutterstock, illusztráció

Az építőipari termelés februári adata azt mutatja, hogy idén magára találhat az ágazat, az év első két hónapjának építőipari eredményei jól alakultak, így megindulhat az építőiparban a régen várt növekedés idén – mondta Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira reagálva csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

A KSH közlése szerint az építőipar termelése februárban 15,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi alacsony bázist a januári – szintén alacsony bázisra támaszkodó – 18,5 százalékos növekedés után.

Varga Mihály hozzátette: a termelés bővülésében nagy szerepe van a családi otthonteremtési kedvezménynek (csok), amely tavaly indult el.

A tárcavezető szerint idén növekedés várható az épületek és az egyéb építmények kategóriájában is. Előbbi a lakásépítések számának várható emelkedésével, utóbbi pedig olyan kormányzati beruházási intézkedésekkel magyarázható mint az útépítések, a szennyvíz és csatorna építés.

Varga Mihály közölte: mindezek alapján teljesülhetnek azok a gazdasági növekedésre vonatkozó várakozásaik, amelyek részben az építőiparra épülnek. Az év egészében 4,1 százalékkal nőhet a gazdaság teljesítménye – mondta.

Kérdésre kifejtette: idén a kormány intézkedései és a csok mellett már az európai uniós források felhasználása is húzhatja majd az építőipar teljesítményét.

MTI