Hajdúszoboszló lett az Év turisztikai települése – az idén negyedszer -, a Park Inn by Radisson Zalakaros Resort & Spa Hotel négycsillag superior az Év Szállása és a sóstófürdői Aquarius Élmény- és Parkfürdő az Év turisztikai attrakciója a Szallas.hu portál versenyén.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Az elismerések végső sorrendje több mint 190 ezer szavazat, 900 ezer vendégértékelés és a szakmai zsűri véleménye alapján állt össze – közölték a szervezők az MTI-vel.

A vendégértékelésből a hotelek népszerűségének és minőségének erőteljesen javuló tendenciája látszik. Ez azért is jelentős, mert a szállásadók a turizmust sújtó jelentős munkaerőhiány ellenére tudtak a szolgáltatásaik minőségén javítani – mondta Keresztes Nóra, a Szallas.hu marketing menedzsere a közleményben. Az Év Turisztikai Attrakciója címet idén a sóstófürdői Aquarius Élmény- és Parkfürdő vihette haza, mely a Széchenyi Terv turizmusfejlesztési programja keretében épült meg 1,7 hektáron.

Az Év Turisztikai Települése díjat a vendégszavazatok alapján idén, az Év Szállása verseny történetében immár negyedszer, Hajdúszoboszló kapta. Hajdúszoboszló kiváló példája annak, hogy az évről évre megvalósuló jelentős turisztikai fejlesztésekkel hogyan lehet folyamatosan fenntartani, és fokozni az érdeklődést a vendégek körében – mondta Keresztes Nóra. A második legnépszerűbb település Eger, a harmadik pedig Siófok. 

A verseny történetében először átadták az Év Szállása különdíjat is, ezt a Pangea Hotel Nyíregyháza kapta. 

A Turizmus Szakma Példaképe – ifj. Papp Imre-emlékdíj is gazdára talált a szállodai marketingre specializálódott Katona Zoltán személyében, aki a nagykanizsai Morgens Design ügyvezetője. 

A fenti kategóriák mellett a szálláshelyeket szakmai díjakkal, népszerűségi díjakkal és minőségi díjakkal is elismerték. A Hotel Silver Hajdúszoboszló négycsillag superior idén negyedik alkalommal nyerte a 4-5 csillagos kategóriában legjobbnak járó népszerűségi díjat. A legjobb ár-érték arányról, illetve a legjobban és legtöbbet értékelt szálláshelyekről a minőségi díjak tanúskodnak, mellyel kitüntették a Danubius Health Spa Resort Hévíz hotelt, a Wellness Hotel Gyulát, a Hotel Harka Harkányt és a Kinga Apartman Zircet is.

A konferenciahotelek között a fővárosban a K+K Hotel Opera Budapest aratott győzelmet, míg vidéken a Hotel Eger & Park bizonyult a legjobbnak. A Szallas.hu romániai terjeszkedése kapcsán az Év Szállása verseny idei újdonsága az Év Romániai Szálláshelye díj is, amit elsőként a nagybányai Magus Hotel *** Baia Mare zsebelhetett be. A verseny és a díjátadó főtámogatója az OTP SZÉP-kártya volt, további partnerek a Google Magyarország, az Aegon, a Lakáj Textil, a Turizmus.com és a Turizmus&Vendég.