A következő négy évben –  politikai stabilitás esetén – az ország dinamikus fejlődés előtt áll, ami komoly technológiai fejlesztést és bérnyomást, valamint társadalmi változásokat eredményezhet – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn Hódmezővásárhelyen.

Fotó: MTI, archív, illusztráció

Lázár János a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara helyi szervezetének beszámoló ülésén kifejtette, a gazdaságnak és a vállalkozásoknak a közös nevező megtalálása és az együttműködés kultúrájának erősítése az érdeke.

A kormány a szakképzés javításával, az adópolitikával és a technológiai fejlesztések támogatásával segítheti a vállalkozásokat – közölte a térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus.

Bár komoly lépések történtek, a munkaerőpiac igénye még mindig nincs megfelelően összekapcsolva a képzéssel – mondta a miniszter. Hozzátette, személyes álláspontja szerint a kötelező gimnáziumi felvételi bevezetésére lenne szükség annak érdekében, hogy azok válasszák ezt az oktatási formát, akik később egyetemen akarnak továbbtanulni. Így elkerülhető lenne, hogy a gimnáziumban végigbukdácsoló diákok 18 évesen szembesülnek azzal, hogy szakmát kellett volna választani.

A demográfiai folyamatok és a külföldi munkavállalás miatt folyamatos béremelkedési nyomás lesz a következő években. A béremelés mindenki érdeke és elkerülhetetlen, azon kell dolgozni, hogy járulékcsökkentéssel miként tudja támogatni ezt a folyamatot a kormány – hangsúlyozta Lázár János. Hozzátette: önkormányzati szinten pedig – ahogy ez Hódmezővásárhelyen megtörtént – a helyi építményadó csökkentése nyújthat ehhez segítséget.

A technológiai fejlesztés területén komoly beavatkozási lehetősége van az államnak, ennek bürokratikus folyamatát azonban az Európai Unió szabályai rögzítik – közölte a politikus.

A miniszter elmondta, az unió következő hétéves költségvetésének összeállítása során Magyarország azért fog küzdeni, hogy a kohéziós források megmaradjanak, a hátrányos helyzetű térségeknek jutó támogatások pedig növekedjenek.

A kormány „vállalkozásfókuszú támogatáspolitikát” szeretne, a vissza nem térítendő támogatások aránya azonban várhatóan csökken, elsősorban azok juthatnak ilyenhez, melyek innovációra fordítják azt – tudatta a politikus.

Hegedűs Zoltán (Fidesz-KDNP) Hódmezővásárhely alpolgármestere hangsúlyozta, az önkormányzat legfontosabb partnerei a vállalkozások. Kiemelte, hogy az iparűzési adó alapja tíz év alatt 57,6 milliárd forintról 75 százalékkal növekedett.

A szakképzést kiemelt fontosságúnak tartja a város, ezért a Modern Városok Program keretében valamennyi intézményt felújítják, és bővítik az iskolák eszközparkját – mondta az alpolgármester. Hozzátette: elkezdődik az egyik kollégium rekonstrukciója is.

A vállalkozásokat közvetlenül segítő eszközök közül a politikus az infrastruktúra-fejlesztést emelte ki: az év végére teljes egészében elkészül a várost elkerülő körgyűrű, és javul az ipari park megközelíthetősége is. A kormány döntött arról is, bővítik és fejlesztik az ipari parkot, ahol a tervek szerint bérelhető csarnok is épül.

Az önkormányzat befektetésösztönző irodát kíván létrehozni, annak érdekében, hogy a városban fejlesztést tervező vállalkozások minden segítséget megkapjanak – mondta Hegedűs Zoltán.

MTI