A világ leghosszabb gazdasági folyosója jöhet létre az európai és az ázsiai piac sikeres összekapcsolásával, a két régió kiegészíti egymást, Európa komoly múltbeli tapasztalattal és magas szintű technológiával rendelkezik, míg Ázsiát a gyors növekedés, az óriási piaci kereslet és a munkaerő széles rendelkezésre állása jellemzi – mondta Tien Kuo-li, a Bank of China Ltd. elnöke az idén negyedik alkalommal megrendezett Lámfalussy-konferencián hétfőn, Budapesten.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A pénzintézet elnöke előadásában elsősorban a Kelet-Ázsiát a Közel-Kelettel, Afrikával és Európával összekötni kívánó, úgynevezett Egy övezet egy út kezdeményezés előnyeiről és eddigi eredményeiről beszélt, kiemelve a beruházások közül a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztését, amelynek 2017-es befejezése hozzájárulhat Tien Kuo-li szerint ahhoz, hogy Magyarország regionális központtá váljon.     Elmondta, az utóbbi három évben több mint 100 ország reagált kedvezően az egymástól elválasztott piacok összekötésére irányuló kezdeményezésre, 56 ország és számos nemzetközi szervezet egyetértési megállapodást írt alá Kínával.

Európában Magyarország elsőként csatlakozott ehhez a megállapodáshoz, ami nemcsak szimbolizálja a magyar kormány „nagyszerű jövőképét”, hanem a két ország elképzeléseinek illeszkedését is mutatja – jegyezte meg az elnök.

MTI