Folyamatban volt és van egy jelentős béremelkedés, ez azonban nem az inflációt serkenti, hanem a gazdaságot – mondta Boros Imre közgazdász az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata, archív, illusztráció

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata, archív

A szakértőt azzal kapcsolatban kérdezték, hogy a Központi Statisztikai Hivatal szerint Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 4,8, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított, kiegyensúlyozott adatok szerint 5 százalékkal nőtt az idei harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Boros Imre elmondta: a GDP-növekedés nem a multinacionális tőke növekedéséből származik, hanem alapvetően „belső faktorokon jön létre”, a növekvő vásárlőerő hajtja.

Hozzátette: a belföldi turizmus növekedése sem nemzetközi hatásokra jön létre.