Hosszú távon csak a biztonságos országok maradhatnak versenyképesek a turizmusban, mivel úti célok kiválasztásánál ma már ez az egyik legfontosabb szempont – mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Fotó: MTI, archív

Hangsúlyozta, hogy Magyarország a biztonság miatt is rendkívül kedvelt úti cél, népszerűségét az utóbbi évek adatai is igazolják.

Ismertette, hogy Magyarországon a turisták 2017-ben novemberig annyi vendégéjszakát töltöttek el, mint 2016-ban összesen, az egész éves szám tavaly valószínűleg megközelítette – de el is érthette – a 30 millió vendégéjszakát, ami majdnem 50 százalékos emelkedés 2010-hez képest. A kereskedelmi szálláshelyek bevétele ennél is jóval nagyobb arányban, 112 százalékkal nőtt tavaly a 7 évvel korábbiakhoz képest – tette hozzá.

MTI