Nemzetközi rendezvénysorozatot indít február végén az Enterprise Hungary a visegrádi országok (V4) innovatív vállalkozásainak bemutatására, a rendezvényeken a cégek lehetőséget kapnak a nemzetközi kapcsolataik bővítésére, és piacaik növelésére – közölte a szervező Enterprise Hungary hétfőn az MTI-vel.

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A Startup Campus V4 Global Tour elnevezésű, 10 várost érintő rendezvénysorozaton, városonként 8-10, prototípussal rendelkező és már befektetést kapott vagy piacon lévő, a V4-es országban tevékenykedő vállalkozás vehet részt. A kiutazó startupok, amelyek között minden esetben 5 magyar és 1-1 szlovák, cseh és lengyel található, a befektetők és nagyvállalati partnerek előtt mutatkozhatnak be – tették hozzá.

Az eseménysorozatnak 2018. február 19-20-án Isztambulban lesz az első állomása, ahol a mobil kommunikációval foglalkozó stratupok kerülnek előtérbe. A második állomás április 12-13-án Berlinben lesz, ide az Industry 4.0 (Ipar 4.0), a Digital Health and Life Sciences, valamint E-commerce területén dolgozó innovatív vállalkozások jelentkezését várják, március 12-ig. Az események harmadik helyszíne pedig New York lesz május 10-11-én. Ezen felül a startupok bemutatkozhatnak még Bécsben, Londonban, Hong Kongban, Tel Avivban, valamint Dubajban és Los Angelesben is. A sorozat november 29-30-án Budapesten zárul. 

A közlemény idézi Kovács Zsoltot, az Enterprise Hungary ügyvezetőjét, aki kifejtette: a Startup Campus V4 Global Tour kaput nyit a V4-es régió innovációinak és startup vállalkozóinak. A rendezvénysorozat lehetőséget biztosít a vállalkozásoknak eljutni 9 nemzetközi startup központba, ahol az adott ökoszisztéma legnagyobb innovációs eseményein önálló V4-es rendezvényen mutatkozhatnak be. A kezdeményezés továbbá a kelet-közép-európai régió népszerűsítésére törekszik a befektetők, nagyvállalatok és szakmai partnerek körében.

A rendezvénysorozatra a jelentkezés feltételei és további információk a http://startupcampus.hu/en/global-tour/ oldalon találhatóak.

MTI