Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Jelentősen emelkedett a kőolaj világpiaci ára hétfőn, miután Szaúd-Arábia energetikai minisztere közölte, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) és partnerei szerint a globális kereslet mérséklődése napi egymillió hordós kitermelés-csökkentést indokol. 

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Hálid al-Falih egy Abu-Dzabiban tartott konferencián megerősítette, hogy az úgynevezett OPEC+ csoport tagjai – a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének tagállamai és kartellen kívüli szövetségeseik, élükön Oroszországgal – egyetértettek azzal a technikai elemzéssel, miszerint az októberi szinthez képest nagyjából napi egymillió hordóval kell csökkenteni a kínálatot a piac kiegyensúlyozásának érdekében. 

Az OPEC+ csoport monitoring bizottsága vasárnap ülésezett Abu-Dzabiban, hogy áttekintse a piaci helyzetet és a jövő évi kilátásokat. A résztvevők egyetértettek abban, hogy jövőre a kínálat meghaladja a keresletet, és a kitermelés kiigazításán alapuló „új stratégiákra” van szükség, de konkrét döntést nem fogadtak el. 

Az OPEC-tagállamok szakminiszterei december 6-7-én találkoznak Bécsben szokásos félévenkénti értekezletükön és folytatnak egyeztetést a szövetségeseikkel, és ekkor hozhatják meg a végleges döntést a kitermelés csökkentéséről. 

Szaúd-Arábia energetikai minisztere azonban már vasárnap jelezte, hogy decemberben napi félmillió hordóval csökkentik az olajexportot a szezonális okok miatt alacsonyabb kereslet következményeként. 

Az utóbbi három hónap során a világ három legnagyobb olajkitermelő országa – Szaúd-Arábia, Oroszország és az Egyesült Államok – együttesen napi 1,05 millió hordóval növelte a földfelszínre hozott energiahordozó mennyiségét.

Októberben azonban nagyjából 20 százalékkal csökkent a kőolaj világpiaci ára, amit a globális kínálat gyors bővülése és a kereslet gyengülésének fenyegetése váltott ki. Különösen olyan nagy fogyasztók kereslete mérséklődhet, mint Kína, India és Indonézia, amely országok nemzeti fizetőeszköze gyengült a dollárhoz képest és csökkent vásárlóereje. 

Hétfőn dél körül a legközelebbi határidős jegyzésekben az északi-tengeri Brent könnyűolaj hordónként 1,27 százalékos pluszban, 71,07 dolláron, a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) pedig 0,70 százalékos nyereségben, 60,61 dolláron forgott. Eddigi napi maximumán a Brent 71,87 dolláron, 2,40 százalékos pluszban, a WTI pedig 61,27 dolláron, 1,79 százalékos nyereségben állt.

Október 3-án a Brent 86,74 dolláron, a WTI pedig 76,90 dolláron négyéves csúcson is járt.