Jelenlegi hely

Éppen az ellenkezője történik, mint a baloldal kormányzása alatt

Magyarország erősödik, amit legjobban az mutat, hogy egyre többen dolgoznak - mondta Hollik István KDNP-s országgyűlési képviselő budapesti sajtótájékoztatóján a csütörtökön közzétett foglalkoztatottsági adatokat kommentálva.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentése szerint 2016. szeptember-novemberben a foglalkoztatottak száma elérte a 4 millió 414 ezret, a munkanélküliség pedig 4,5 százalékosra csökkent.
  
A Fidesz-KDNP szerint éppen az ellenkezője zajlik, mint a baloldal 2002-2010 közötti kormányzása alatt, amikor megduplázták a munkanélküliséget - mondta Hollik István.
    
A kereszténydemokrata politikus úgy fogalmazott: a baloldal munkahelyek létrehozása helyett segélyeket osztogatott, "az elhibázott politikájuk miatt nem érte meg dolgozni".
    
Hozzátette azt is, hogy a baloldal kormányzása idején 200 ezren veszítették el az állásukat.
    
A munkavállalók "agyon voltak adóztatva" - folytatta -, a személyi jövedelemadó a mostani több mint duplája volt, a gyermekes dolgozóktól elvették a családi adókedvezményt, a fiatalok, a kisgyermekes édesanyák és az alacsony iskolázottságúak pedig többnyire labdába sem rúghattak a munkaerőpiacon.
    
A 2010-es kormányváltás után azonban a kabinet azt a célt tűzte ki, hogy segély helyett munkát adjon, és mindenki azt érezze, megéri dolgozni - mondta Hollik István, megemlítve az intézkedéseik közül a munkavállalók és a munkaadók terheinek csökkentését, a munkahelyvédelmi akciót és a munkahelyteremtő beruházások támogatását. "Ennek köszönhetően Magyarország egyre távolodik attól a világtól, amikor tömegek éltek segélyen, és megalázóan alacsonyak voltak a bérek" - hangsúlyozta.
    
A KSH friss adatairól szólva kiemelte, hogy a számok a rendszerváltás óta a legjobbak, és az európai uniós átlagnál is kedvezőbbek.
    
A képviselőt kérdezték a Miniszterelnökség költözéséhez kapcsolódóan tervezett műtárgyvásárlásról, amit úgy kommentált, hogy az "nyilván indokolt".
    
Az ellenzék lehetséges miniszterelnök-jelöltjeit, így például az MSZP-s Botka László személyét firtató kérdésre Hollik István azt válaszolta: tart a "casting", ám továbbra sincs komoly kihívója a baloldalon Orbán Viktor kormányfőnek. A Jobbikra kitérve pedig úgy fogalmazott, hogy a párt "ráhajtott" a baloldali szavazókra, komoly kihívót viszont a Jobbiknál sem látni.

MTI