Tizenkét gazdaságtörténeti léptékű fordulatot hajtott végre 2010 óta Magyarország, a tartós felzárkózást meghatározó tizenharmadik, a versenyképesség terén szükséges fordulat is elindult, de még sok tennivaló van – írta Matolcsy György a Magyar Idők szombati számában.

Fotó: MTI, archív


Fotó: MTI, illusztráció

A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint a reformok egyik fő jellemzője, hogy nem különálló intézkedésekről volt szó, hanem tudatos gazdaságpolitikai alapján, intenzíven végrehajtott lépéssorozatról.

Elsőként az adóreform indult meg, hogy javítsa a költségvetés egyensúlyát és növelje a foglalkoztatást, valamint segítse a gazdasági növekedést – fejtette ki. Közölte, a munkát terhelő adóktól a fogyasztási-forgalmi adók irányába lépett az ország, és élt a közös teherviselés eszközével is, bevonva a jelentős jövedelemtermelő ágazatokat az adórendszer reformjának finanszírozásába.

A többi között úgy véli, a munkavállalást és foglalkoztatást támogató adóreformok döntő szerepet játszottak az egyik legnagyobb eredményben, a munkaerőpiaci fordulatban. Az unióban Magyarországon nőtt a második legnagyobb mértékben a foglalkoztatási ráta 2010 óta.

Hazánk véghezvitte az államháztartási fordulatot is
Negyedikként az ország véghezvitte az államháztartási fordulatot is – írta, kiemelve, hogy a hiány megszorítások nélkül csökkent, a költségvetés fenntarthatóvá vált, és az EU 2013-ban megszüntette a túlzottdeficit-eljárást Magyarországgal szemben.

Ötödik fordulatként az államadósság mértéke és az adósság devizaaránya is tartósan csökkenő pályájára állt – húzta alá. Hozzátette, ezekre az eredményekre építhették 2013 márciusától a monetáris fordulatot, ami lehetővé tette az alapkamat historikus mélypontra csökkentését.

A nyolcadik lépés, a hitelezési fordulat elérése volt az egyik legnehezebb az elnök szerint. Bevezették a növekedési hitelprogramot, aminek révén csaknem 40 ezer mikro-, kis- és középvállalat (kkv) jutott összesen 2800 milliárd forintnyi kedvezményes hitelhez.

Sikerült forintra váltani a lakossági devizahiteleket
A kilencedik fordulat akkor következett be, amikor sikerült forintra váltani a lakossági devizahiteleket, aminek eredményeképpen mintegy 1000 milliárd forinttal csökkent a háztartások adóssága és 25 százalékkal a havi törlesztőrészlete.

Az egyik legfontosabb sikernek nevezi a növekedési fordulat kivívását, közölte, 2013-tól dinamikusan növekszik a magyar gazdaság, 2013-2016 között átlagosan 3 százalékkal, 2017-2020 között pedig várhatóan ennél is nagyobb ütemben.

Rámutatott arra is, hogy a gazdasági növekedés fenntartása elengedhetetlen a tizenkettedik, a felzárkózási fordulathoz: 2013 óta a magyar gazdaság növekedési üteme meghaladja az Európai Unió átlagát, de ez még nem elegendő ahhoz, hogy belátható időn belül Magyarország felzárkózzon az EU átlagos fejlettségi szintjéhez.

Úgy vélte, az eddigi eredmények fenntarthatóságának kulcsa az, hogy a tizenharmadik, a versenyképességi fordulat is sikeresen végbemenjen Magyarországon. „E folyamatnak még az elején tartunk, de számos lépést már megtettünk” – írta Matolcsy György.

(hirado.hu)