Fotó: MTI/Soós Lajos, archív

Ideje volt a magyar gazdaság régóta fennálló tendenciáit, eredményeit figyelembe venni, elfogadni a piac értékítéletét – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter sajtótájékoztatón szombaton Budapesten abból az alkalomból, hogy az S&P egy fokozattal „BBB/A-2”-re javította a hosszú és rövid futamidejű magyar államadósság besorolását.

Fotó: MTI/Soós Lajos

A pénzügyminiszter szerint a hitelminősítő döntése elismeri egyrészt azt, hogy a magyar gazdasági növekedés tartós, másrészt azt, hogy az ország külső sérülékenysége csökkent.

Varga Mihály rámutatott, a piaci megítélés alapján legalább két fokozattal kellett volna javítani az ország minősítését.

A felminősítés azt jelenti, hogy a külföldi beruházók továbbra is kiemelt célként tekintenek az országra, továbbá olcsóbban jut az államkassza forrásokhoz – hangsúlyozta a tárcavezető utalva arra, hogy nemcsak a devizakötvény-kibocsátás feltételeit, hanem a forintban történő finanszírozást is kedvezően befolyásolja a döntés. Egyelőre devizakötvény-kibocsátást nem terveznek – tette hozzá.

A miniszter hangsúlyozta, arra számít, hogy pár nap múlva a másik nagy hitelminősítő is pozitív döntést hoz az országgal kapcsolatban.

Varga Mihály a hitelminősítő által azonosított kockázatokról beszélvén elmondta, hogy az európai szinten lassuló gazdasági növekedés hatásainak ellensúlyozására gazdaságvédelmi lépésekkel készül a kormány.

Idén a Pénzügyminisztérium azzal számol, hogy 4 százalék lesz a gazdaság teljesítménye a 2018-as 4,8 százalék után, ami az európai uniós átlag háromszorosát tette ki – mutatott rá.

Az S&P által megemlített másik kockázat, a kedvezőtlen demográfiai trend területén a kidolgozás alatt álló hét pontos intézkedéssorozattal kíván a kabinet fordulatot elérni – jegyezte meg a miniszter.

A kormány versenyképességi programja az ország gazdasága számára a legnagyobb tartalékot jelentő kis- és középvállalati szektor termelékenységének a javulását célozza – mondta Varga Mihály jelezve, hogy a kkv-szektor teljesítményét szintén kockázatként tartja számon a hitelminősítő.

A közszféra hatékonyságának javítása érdekében vannak még teendők a már bejelentett létszámcsökkentések mellett, hatékonyabb és dinamikusabb államra van szükség – mondta a miniszter a hitelminősítő által megnevezett negyedik kockázati területről beszélve.

A pénzügyminiszter a sajtótájékoztatón arra is kitért, hogy a gazdasági növekedésnek és a sérülékenység csökkentésének akkor van értelme, ha annak hatását az emberek is érezik. Tavaly a bruttó keresetek becslés szerint 11,5 százalékkal nőttek – hívta fel a figyelmet.

Az utóbbi évek gazdasági növekedését Magyarországon nem az eladósodás húzta, az államadósság GDP-arányosan hetedik éve csökken, tavaly év végére 71 százalék alá került – mutatott rá. Tavaly 1,8-1,9 százalék lehetett az államháztartás hiánya, ez is hozzájárult az államadósság mérsékléséhez – tette hozzá.

Kérdésekre válaszolva Varga Mihály elmondta, a már bejelentett családvédelmi intézkedések miatt nincs szükség érdemi változásokra a finanszírozásban, az idei plusz kiadás fedezhető a tartalékokból, a jövő évi költségvetési tervbe pedig, amelyet várhatóan szerinte július 5-ig fogadnak el, beépítik a 2020-as kiadásokat.

A gazdaságvédelmi tervről folynak az egyeztetések, március-április körül várhatók a konkrétumok az intézkedésekről – mondta szintén a sajtó kérdésére a pénzügyminiszter. Nem zárta ki, hogy már a tavaszi adómódosító csomagba is bekerülnek olyan intézkedések, amelyek a 4 százalék feletti növekedést segítenék.

Arra a kérdésre, hogy miközben a magyar gazdaság mutatói már évek óta javulnak, miért várhatott a hitelminősítő az adósbesorolás javításával, a tárcavezető megjegyezte, hogy valószínűleg az egyik ok a tavalyi magyarországi választások lehetett.

MNB-alelnök: az S&P felminősítése segíti a jegybank monetáris politikáját

Segíti a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris politikáját, hogy a Standard & Poor’s felminősítette Magyarországot – szögezte le Nagy Márton, az MNB alelnöke közleményében, reagálva a hitelminősítő bejelentésére.

A nemzetközi pénzügyi szolgáltató csoport globális minősítési részlege (S&P Global Ratings) Londonban bejelentette, hogy egy fokozattal „BBB/A-2”-re javította a hosszú és rövid futamidejű, devizában és forintban fennálló magyar államadósság-kötelezettségek besorolását az eddigi „BBB mínusz/A-3”-ról. Az új osztályzat kilátása stabil. A lépés nyomán a három piacvezető globális hitelminősítő közül jelenleg az S&P tartja érvényben a legjobb szuverén adósosztályzatot Magyarországra.

Nagy Márton szerint a felminősítés lehetővé teszi az MNB számára, hogy az inflációra koncentráljon, és hogy fenntartható módon elérje célját, a három százalékos fogyasztói árindexet.

„Mindent egybevetve az S&P döntése segíthet nekünk abban, hogy még hatékonyabb monetáris politikát folytassunk” – írta.

Nagy Márton a Reuters hírügynökségnek szombaton adott interjújában részben megismételte a közleményében leírtakat, és kijelentette: a felminősítés nem volt váratlan az MNB számára, de nagyon örvendetes. Általa az S&P elismerte, hogy az elmúlt évtizedben jelentősen csökkent Magyarország sérülékenysége, és sokat javult stabilitása, illetve a stressztűrő képessége.

A jegybank várja, hogy a többi nagy nemzetközi hitelminősítő is javít Magyarország besorolásán – tette hozzá.

Kifejtette, további felminősítések akkor jöhetnek, ha Magyarország államadóssága tovább csökkent és az államadósság finanszírozásán belül törekszünk arra, hogy a finanszírozás forintalapú és belföldi, azon belül is főként lakossági forrásból valósuljon meg.

Elmondta, ennek érdekében jelentős mértékben fel kell gyorsítani a lakossági állampapírok értékesítését. Emellett kiemelten fontos a versenyképességet javító lépesek megtétele, hogy fenntartható módon tovább folytatódjon Magyarország felzárkózása.