Fotó: mti, archív

A várakozásokat meghaladó októberi ipari adat nyomán a negyedik negyedévben is erős termelési mutatókra számítanak az MTI-nek nyilatkozó elemzők, akik szerint az ipar felfutása a GDP növekedési ütemét is emelheti.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán kiadott első becslése szerint októberben 7,6 százalékkal haladta meg az ipari termelés az egy évvel korábbit a naptárhatástól megtisztított és a kiigazítatlan adat szerint egyaránt. Az év első tíz hónapjában 5,4 százalékkal nőtt a termelés az elmúlt év azonos időszakához képest.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője az év egészét tekintve 6 százalék körüli növekedésre számít az ipari termelésben 2017-ben. Az erős ipari teljesítmény, valamint a meglepő, 0,3 százalékpontos harmadik negyedéves pozitív GDP-revízió az októberi kiskereskedelmi adattal együtt arra utal, hogy a negyedik negyedévben reális elvárás lehet a 4 százalék feletti gazdasági növekedés, így további gyorsulás jöhet.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője is úgy ítélte meg, hogy a következő hónapokban dinamikus maradhat az ipari termelés növekedése, részben újabb kapacitások üzembe helyezése és fokozatos felfutása, részben pedig az egyre erősebb európai konjunktúra hatására. Az adatok alátámasztják azon várakozását, hogy a negyedik negyedévben lényegesen gyorsulhat a gazdasági növekedés, így elérhető az idei évre vonatkozó 4 százalékos GDP növekedési előrejelzésük.
A Takarékbank idén 5 százalék feletti növekedésre számít az iparban. Lényegesebb gyorsulást 2018-ban várnak, amikor újabb jelentős autóipari kapacitások (Audi, Mercedes) lépnek üzembe. Az ipar erőteljesebb növekedését a munkaerőhiány akadályozhatja, így előtérbe kerülhetnek, egyes területeken elkerülhetetlenek a technológiai és gépesítési beruházások.

2010 óta az ipari termelés mintegy 31,1 százalékkal bővült – tette hozzá Suppan Gergely.   

Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője az év egészében 5,5 százalék körüli ipari termelésemelkedésre számít, és arra, hogy jövőre is az ideihez hasonló eredményre lesz képes a magyar ipar.  2018 és 2020 között jelentősebb járműipari gyártókapacitások lépnek be, ezek további lendületet adhatnak az ipari termelésnek – mondta. Ugyanakkor szerinte problémát okozhat a munkaerőhiány, emiatt pedig elképzelhető, hogy az ipar kisebb növekedést produkál majd, mint amennyire a kapacitások, az konjunktúra alapján képes lenne.

Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője az év hátralevő részében is arra számít, hogy folytatódik a bővülés, amit a bizalmi indikátorok is alátámasztanak, és így érdemben hozzájárulhat az ipar a negyedik negyedévi GDP növekedéshez. Becslése szerint az ipari termelés éves átlagos növekedési üteme 5-5,5 százalék körül alakulhat, jövőre pedig az ideihez hasonló tempót diktálhat a magyar ipar.

(MTI)