Fotó: shutterstock, illusztráció

A harmadik vagy további gyermeket vállaló családok jelzáloghitel-tartozása gyermekenként 1-1 millió forinttal csökkenthető 2018. január 1-jétől – ismertette Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára a miniszterelnök által májusban bejelentett kedvezmény részleteiről szóló szerdai kormányülés döntését csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Elmondta: a kedvezmény a már meglévő, illetve a jövőben felvett jelzálog-hitelekre is vonatkozik, azok a családok vehetik igénybe, ahol a harmadik vagy a további gyermek jövő január 1-je után születik, illetve már a várandósság 12 hetétől igényelhető a tartozás 1 millió forintos csökkentése.

A korábban született gyermekeknél nincsen felső korhatár, a hiteltartozás csökkentése akkor is igényelhető, ha az idősebb gyermek már nagykorú.

Az intézkedésre a jövő évre 17 milliárd forintot terveztek – közölte Novák Katalin.

Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a keret felülről nyitott.

A rendelet kihirdetése előtt felvett ingatlanfedezetű jelzálog-hiteleknél mind a lakáscélú, mind a szabad felhasználású kölcsön esetén igénybe vehető a csökkentés, a kihirdetés után felvettek esetében csak a lakáscélú jelzálog-hiteleknél – közölte.

Az állami támogatást a pénzügyi intézményeknél kell igényelni. Az előtörlesztési díjat az igénylő helyett az állam fizeti meg a bankoknak – ismertette Hornung Ágnes.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kitért arra, hogy 1981 óta csökken a népesség Magyarországon. Ezért is hirdettek meg egy demográfiai programot, amely számos intézkedéssel támogatja a gyermeket vállalókat, ennek része a jelzáloghitel-tartozás csökkentése is – jelezte.

A harmadik, illetve minden további gyermek után járó 1-1 millió forintos hitelelengedést minden olyan család, illetve pár igényelheti, amelynek már van legalább két gyermeke, a vér szerinti és az örökbefogadott gyermekeket is figyelembe veszik – ismertette Novák Katalin. Hozzátette, nagykorú gyermekek esetében az együttlakási kötelezettséget sem írják elő.

Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügyekért felelős államtitkára a részletekről szólva szintén kiemelte, a kormány által elfogadott javaslat elsődleges célja a gyermekvállalás ösztönzése.

A pénzügyi intézmények bírálják el a támogatási kérelmet, pozitív döntés esetén támogatási szerződést kötnek az igénylővel, majd a tartozásból jóváírják az 1 millió forintot. A pénzintézet az állami támogatást utólagos finanszírozással hívja le a kincstártól – ismertette Hornung Ágnes.

Ha a bank nem fogadja el a támogatási kérelmet, az igénylő a kormányhivatal járási hivatalához fordulhat jogorvoslatért – tette hozzá.

Jelezte azt is, az igénylőknek legalább 50 százalékban a kölcsönre fedezetet nyújtó ingatlan tulajdonosainak kell lenniük, nem lehet köztartozásuk, valamint feltétel a büntetlen előélet. Kiemelte ugyanakkor, hogy a hátralékos adósok is igénybe vehetik a támogatást.

Hornung Ágnes a költségvetési hatásokról elmondta: évente 10-20 milliárd forintos kiadással számolnak, a pontos összeget előre nem lehet megbecsülni, mert az a családok egyéni döntéseitől függően alakul.

MTI