A tavalyinál jobb helyzetben, kedvezőbb növekedési kilátásokkal kezdi az idei évet a magyar gazdaság a nemzetgazdasági miniszter szerint, Varga Mihály az előzetes adatok alapján arra számít, hogy míg 2017-ben a gazdaság éves növekedési üteme 4,1 százalékos volt, idén 4,3 százalékos lehet.

A miniszter a tavalyi növekedés egyik legfontosabb hajtóerejének a beruházások több mint 20 százalékos bővülését nevezte, ebben jelentős szerepe volt a lakásépítési programnak, amelyet 2015 végén fogadott el a kormány – mondta. Eddig 63 500 igénylést fogadtak be a pénzintézetek, és 177 milliárd forintot helyeztek ki a lakásépítési program keretében – emelte ki.

Varga Mihály felidézte, hogy a fogyasztás több mint 5 százalékkal nőtt tavaly. A nemzetgazdasági miniszter arra számít, hogy ez a növekedési ütem 2018-ben is megmarad.

Az infláció mértéke 3 százalék körül alakul idén, továbbra is mérsékelt lesz az árdrágulás üteme – hangsúlyozta.

A miniszter kiemelte azt is, hogy a gazdasági növekedéshez a turizmus is jelentős mértékben hozzájárult tavaly.

MTI, demokrata.hu