A magyar nyugdíjrendszer komoly kihívások előtt áll: a következő három évben az elmúlt évekhez képest 30 százalékkal többen, több mint 300 ezren érik el az öregségi nyugdíjkorhatárt és léphetnek ki a munkaerőpiacról – hívta fel a figyelmet az MTI-hez eljuttatott keddi közleményében az OTP Nyugdíjpénztár.

Nagy Csaba, az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója szerint ennek a generációnak már természetesnek kell venni az öngondoskodást.

A következő néhány évben még nem kell az állami nyugdíjak csökkenésre számítani. A probléma valószínűleg 2040 táján jelentkezik majd igazán, amikor a csökkenő népesség és a növekvő élettartam miatt az állami nyugdíjrendszer nem rendelkezik már annyi bevétellel, ami fedezni tudja a kiadásait – közölte.

Hozzátette, a nyugdíjkorhatár emelésével és az állami nyugdíjak csökkentésével fogják tudni ellensúlyozni az így keletkező hiányt, ez pedig a nyugdíjasok életszínvonalának romlását vonhatja maga után.

MTI