Fotó: MTI/EPA Pool

Szijjártó Péter szerint a magyar gazdaság és a magyar vállalatok érdeke, hogy minél hamarabb feloldják a szankciókat Oroszországgal szemben.

A külgazdasági és külügyminiszter az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában felidézte, két évvel ezelőtt, a szankciós időszak kezdetén úgy állapodtak meg a moszkvai vezetéssel, hogy magyar élelmiszeripari beruházásokat hajtanak végre Oroszországban, ennek keretében öt gyár épült vagy épül. Ha a „szankciós rezsim” véget ér, akkor a magyar élelmiszeripari alapanyagok, termékek könnyebben tudnak majd az orosz piacra jutni – fejtette ki Szijjártó Péter.

Hangsúlyozta: reméli, hogy minél hamarabb véget ér a szankciós időszak, mert az intézkedés gazdasági és politikai szempontból is megbukott, és túl sok kárt okozott a gazdaságnak. Jelezte: a magyar gazdaság 2013-hoz képest 6,5 milliárd dollárral (1859 milliárd forint) kevesebb értékű árut tudott exportálni a térségbe. Ez magyar vállalatok veszteségéből jön össze – mondta.

Szijjártó Péter a paksi atomerőmű-bővítésről azt mondta, hogy már csak a versenyjogi kérdést kell az unióval megvitatni, és semmilyen okot nem lát, amely miatt ne adná ki a közösség az engedélyt. Úgy fogalmazott, „nem korrekt” az unió részéről a késlekedés ebben az ügyben.

A tárcavezető azt is elmondta, hogy a paksi bővítés a legnagyobb gazdaságfejlesztési program, amely tízezer új munkahelyet hoz létre és Magyarország energiabiztonságát, az energia árának tartósan csökkenő szintjét szavatolja.

Szijjártó Péter a vízügyi cégek együttműködésével kapcsolatban azt mondta, a vízügyi klaszterben köztulajdonú és magáncégek is vannak, a Fővárosi Vízművek már meg is vetette a lábát az orosz piacon, közös konzorciumot alakítottak a cseljabinszki vízművel. Most a többi vízipari cég előtt is megnyílhat a lehetőség – tette hozzá.

Az ukrán helyzettel kapcsolatban elmondta, Magyarország, mint Ukrajna szomszédja, stabil és erős Ukrajnában érdekelt, de a minszki megállapodás betartásában nem tudtak előre lépni. A szankciós politika helyett másra van szükség, de ehhez Szijjártó Péter szerint az uniós állam- és kormányfők szintjén meg kellene vitatni a szankciók hatásait. Hangsúlyozta: antidemokratikusnak és elfogadhatatlannak tartják, hogy a szankciók jövőjéről „fű alatt” döntöttek az unióban.

MTI