Már 52 hónapja nőnek a reálkeresetek Magyarországon, a bérek szinte minden ágazatban jelentősen emelkedtek, a tárca reményei szerint ez a bérnövekedés a következő hónapokban is tartós marad – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen közölt adataira reagálva.

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A KSH közlése szerint áprilisban a bruttó és a nettó átlagkereset 14,6 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Az év első négy hónapjában a bruttó és a nettó keresetek egyaránt 11,9 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Varga Mihály hozzátette: a keresetek növekedési mértéke pozitív értelemben egy kissé meglepő volt, mert a tárca úgy vélte, a reálkeresetek 8-8,5 százalékkal, a fizetések tavalyi növekedési ütemével nőnek majd, ehhez képest idén az év első négy hónapjában a reálkeresetek 9,2 százalékkal emelkedtek.

A nemzetgazdasági miniszter szerint a 2017. január-áprilisi időszakban mért reálkereset emelkedés illeszkedik abba a folyamatba, amelyet tavaly novemberben egy 6 éves bérmegállapodásban a kormány és a szociális partnerek közösen fogadtak el és amelynek  célja, hogy a gazdasági növekedést valamennyi ágazatban érezhetővé tegyék.

A tárcavezető megjegyezte: „a kormány szerint az a helyes, ha hosszú távon a magyar gazdaság teljesítménye nem az olcsó bérekre, hanem a magasabb hozzáadott értékre, a kutatás-fejlesztésre és az innovációra épül”.

Varga Mihály közölte: a bérnövekedés üteme a visegrádi országok összevetésében is kifejezetten magasnak számít, Magyarország lassan behozza azt a hátrányát, amelyet a 2010-es évek előtt felhalmozott a visegrádi négyekkel szemben.

MTI