Felpörgeti az amúgy is élénk hazai turizmust a vizes világbajnokság és a Forma-1, Budapesten és Balatonfüreden már alig lehet szállást találni júliusra – mondta a szallas.hu ügyvezetője az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Fotó: MTI, archív, illusztráció

Szigetvári József hangsúlyozta, az idén átlagosan 10 százalékkal nőtt a szálláshelyek forgalma a múlt év azonos időszakához képest, és a szallas.hu előrejelzései szerint nyáron 15 százalékos növekedés várható.

Az ügyvezető úgy fogalmazott: jól látható a vizes világbajnokság hatása, Balatonfüred megtelt. A környező településeken ugyan még vannak szállások, de a július a Balatonnál nagyon frekventált időszak – jelezte. Hozzátette, nagy kihívás a szállásadóknak, hogy a Forma-1 is július végén lesz, a hónap utolsó hétvégéjére már most is alig találni szállást Budapesten.

Közölte, külföldi tapasztalatok azt mutatják, hogy az ilyen világesemények, illetve az azokhoz kapcsolódó turisztikai marketing utólag is még mintegy öt évig hozzájárulnak az adott ország idegenforgalmának bővüléséhez.

Szigetvári József kiemelte, mindenképpen szükség van a hazai szálláshelyek mennyiségi és minőségi kínálatának bővítésére, de látható, hogy a szállodai beruházási kedv is visszatért Magyarországon.

MTI