A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke szerint az általa vezetett intézmény kivételesen sikeresen működött 2015-ben, mert a kormány és a jegybank stratégiai szövetségben, összehangoltan, koordináltan tevékenykedett.

Matolcsy György szerdán az Országgyűlésben az MNB 2015. évről szóló üzleti jelentésének és beszámolójának általános vitájában azt mondta, a jegybank 2015-ben folytatta azt a lazító, az üzleti környezetnek kedvező monetáris politikát, amit 2013 márciusában indított el.

Elmondta, az alapkamat csökkenése és a növekedési hitelprogram mintegy másfél százalékkal növelte a magyar gazdaság növekedésének ütemét, vagyis a jegybank – támogatva a kormány gazdaságpolitikáját – 2013 és 2015 között a GDP-növekedés felét adta.

Az MNB elnöke szólt arról is, hogy a brókerbotrányok miatt árnyék is vetült 2015-re. Úgy fogalmazott: ami történt, „egy olyan nagy NATO-szövetséges ország budapesti nagykövetségéről folytatott kormánybuktató és jegybankbuktató tevékenységbe illeszkedik, ami 2014 őszén indult el”.

MTI