Versenyképességi fordulatra van szükség ahhoz, hogy a magyar gazdaság kikerüljön a közepesen fejlett országokra jellemző növekedési csapdából – mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján Budapesten.

Fotó: mti, koszticsák szilárd
Fotó: MTI, Koszticsák Szilárd

Hozzátette, ehhez szükséges egyebek mellett a személyi jövedelemadó kulcsának csökkentése, amely munkahelyteremtésre, munkavállalásra és a tudástőke felhalmozására ösztönöz. Fontos az adóelkerülés további mérséklése, az export hozzáadott érték arányának növelése és a kutatás-fejlesztési kiadások növelése is – fejtette ki a jegybank elnöke. 
    
Matolcsy György elmondta: Magyarország 2010 óta először fiskális fordulatot, majd monetáris fordulatot hajtott végre. Ennek eredményeként az államháztartási hiány a GDP 3 százaléka alá esett vissza, az államadósság a GDP-hez mérten folyamatosan csökken, a makrogazdasági egyensúly elérésével páhuzamosan a magyar gazdaság tartós növekedési pályára állt – emelte ki a jegybank elnöke.
    
Matolcsy György rámutatott: az MNB a „hagyományos” feladata, az árstabilitás elérésére törekvés mellett hasonlóan fontos feladatának tekinti a pénzügyi stabilitás szem előtt tartását, és azt, hogy célzott, nem hagyományos jegybanki eszközökkel segítse a magyar gazdaság bővülését.
    
Hangsúlyozta: a monetáris fordulat során az MNB 12 fordulatot hajtott végre, ennek részeként rekord alacsony szintre, 0,9 százalékra vitte le a monetáris tanács az alapkamatot, az MNB a nem hagyományos eszközökkel elérte, hogy hitelezési fordulat következett be az országban, a jegybank növekedési programja megállította a vállalati hitelezés visszaesését. 
    
Matolcsy György kiemelte: az elmúlt években a kormány és a jegybank között stratégiai szövetség jött létre, hozzátéve, jelentős eredmény az, hogy az MNB stratégiai szövetséget tudott kialakítani a magyar bankrendszer tagjaival is. Mint mondta, a jegybank a nem hagyományos eszközeivel a bankrendszer mérlegét, eszközeit bővítette, a bankrendszeren keresztül hatott a magyar gazdaság növekedésére.
    
Most versenyképességi fordulatot kell végrehajtania az országnak, már csak azért is, mert az Európai Unióban (EU) Magyarországon az egyik legalacsonyabb az egy főre jutó GDP – mutatott rá az MNB elnöke. Hozzátette: ehhez növelni kell az országban egyebek mellett a termelékenységet, mert az ország a termelékenységet tekintve elmarad az EU átlagától, de még a régiós versenytárs országok mutatóitól is.
    
Az MNB elnöke szerint jelentős intézményi reformokra van szükség, így az állami intézmények létszámát és bérkiadásait is csökkenteni kell, végre kell hajtani az állami ügyintézés refomját, át kell térni az állami bürokráciában az elektronikus ügyintézésre.
    
A gazdasági növekedés további segítése érdekében növelni, javítani kell a lakáshitelezést, annak feltételeit, emellett növelni kell a magyar bankrendszer hatékonyságát, csökkentve a banki költségeket – sorolta Matolcsy György.
    
Az MNB elnöke végezetül rámutatott: a világban technikai, technológiai és menedzsment forradalom zajlik, Magyarországnak fel kell zárkóznia ezekhez.
    
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a kamara gazdasági évnyitóján a fenntarthatóságot és a versenyképességet nevezte az egyensúly és a növekedés mellett a következő években a legfontosabb gazdasági feladatnak. 
    
Hangsúlyozta: ehhez elengedhetetlen a bérek növekedése, mert, mint fogalmazott, az alacsony munkabérek nem ösztönöznek a versenyképesség javítására. Kifejtette, hogy alapvetően kedvező folyamatokat lehet látni a gazdaságban, valamennyi makrogazdasági mutató pozitív irányt tükröz.
    
Parragh László rámutatott: végtelenül csalódott a magyar üzleti közösség a budapesti olimpia sorsa miatt, mert fontos motorja lehetett volna a gazdaság 2020 utáni növekedésének. Hozzátette, egy felelősen gondolkodó kormánynak fel kell tennie a kérdést, mi történik 2020 után, amikor változik az uniós források nagysága, felhasználása. A paksi bővítés, az infrastrukturális beruházások, a Belgrád-Budapest vasút mind olyan projektek, amelyek a bruttó hazai termék (GDP) százalékában mérhetően tesznek hozzá a növekedéshez, és ebben lett volna fontos eszköz az olimpia is – emelte ki.

MTI