Megduplázni a béreket

Fotó: Vogt Gergely

Sikert hozott az a már 2010-ben megfogalmazott kormányzati elhatározás, hogy szívesen látjuk a hozzáadott értéket termelő tőketulajdonosokat. Ellenben nem látjuk szívesen azokat, akik csak azért jönnek, hogy pénzt csináljanak nálunk, és a profitot kivigyék az országból – nyilatkozta a Demokratának Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Szerinte a következő tíz évben meg kellene duplázni a reálbéreket, mert a cégek csak így, a képzett munkaerő megtartásával tudják javítani versenyképességünket.
 

– Az utóbbi nyolc évben ön és a kamara igyekezett erős befolyást gyakorolni a gazdaságpolitikai folyamatokra. Elégedett azzal, amit sikerült elérniük?

– Érdemes átgondolni, honnan indultunk és hová jutottunk el az utóbbi nyolc évben. 2006-ban létrejött egy olyan balliberális kormány, amely nem a nemzeti érdekeket képviselte, és amelynek a politikájáról az első pillanatban látszott, hogy falnak viszi az országot. Erre figyelmeztettük is Gyurcsány Ferencet, de csak annyit értünk el, hogy megromlott a viszony közöttünk. 2010-re valóban rosszabb helyzetbe kerültünk, mint Görögország volt akkor. Ki lehet mondani, egy leplezett államcsőd közepén voltunk. Innen kellett elindulnia az akkor megválasztott Fidesz–KDNP-koalíciónak. A kormányváltás nem szólt másról, mint válságkezelésről. 2014-ben már az volt a fő kérdés, hogyan sikerül megőrizni a nehezen megteremtett egyensúlyt, stabilizálni a helyzetünket. Úgy gondolom, ma az elsődleges feladvány az, miként lehet megőrizni a fenntartható növekedést és a fenntartható fejlődést.

– E két fogalom között miért kell különbséget tenni?

– Szerintem a következő időszak lényege az, hogy a fenntartható gazdasági növekedéssel párhuzamosan érezhető legyen a fejlődés a társadalom minden szintjén, a magánember is érezze a gyarapodást, és a közszférában, azon belül például az egészségügy, az oktatás területén is érezhető legyen az előrehaladás. Ehhez olyan kormányzati struktúrát kell kialakítani, ami ennek a fenntartható fejlődésnek a hátterét meg tudja teremteni. E célnak megfelelően kell megfogalmazni a gazdaságpolitikát, kialakítani egyebek mellett a közteherviselés, a befektetéspolitika, a jegybanki politika elemeit. Vagyis ki kell tűzni azokat a kereteket, amelyek a makrogazdasági folyamatokat meghatározzák, ezzel biztosítva a társadalmi fejlődést.

– Ehhez nyilván arra is szükség van, hogy javítani tudjuk a gazdaság versenyképességét, amiről kritikus képet festenek a minősítő intézetek.

– Én nem bízom ezekben a minősítésekben. Ezek az intézetek általában valamilyen lobbiérdeket képviselnek, elemzéseiket többnyire politikai szempontok befolyásolják. Természetesen tudom, hogy a besorolásaiknak komoly jelentőségük van, hiszen hatással vannak a befektetői döntésekre. Ám ha megvizsgáljuk Magyarország tőkevonzó képességét, azt kell mondjam, hozzánk szívesen jönnek a befektetők. Mára pedig jól látható, hogy sikert hozott az a már 2010-ben megfogalmazott kormányzati elhatározás, hogy szívesen látjuk a hozzáadott értéket termelő tőketulajdonosokat. Ellenben nem látjuk szívesen azokat, akik csak azért jönnek, hogy pénzt csináljanak nálunk, és a profitot kivigyék az országból. Ma már e filozófiának a jegyében működik a pénzügyi rendszerünk. Éppen ezért szerintem nem korrekt azzal vádolni bennünket, hogy nem vagyunk versenyképesek. Ha így lenne, akkor a nagy cégek nem itt ruháznának be, nem itt fejlesztenének, nem hagynák itt a profitjuk egy részét.

– Mi akkor az a gond, amire építik a versenyképességgel kapcsolatos kritikákat?

– Ma már a versenyképességünk valódi korlátja a jól képzett szabad munkaerő hiánya. Az a nagy kérdés, tudunk-e elegendő munkaerőt biztosítani a nagy hozzáadott értéket előállító vállalkozások számára. Hiszen a nemzet, a családok további gyarapodása elképzelhetetlen enélkül.

– A kormány kiszivárgott elképzelései szerint a kis és közepes méretű cégek, a kkv-k fejlesztése is a nagy súllyal szerepel a jövőbeli célok között.

– Valóban fontos kérdés, milyen szerepet szán a gazdaságpolitika a hazai kkv-knak, miként lehet javítani azok technológiai színvonalát, hogyan lehet megkönnyíteni a negyedik ipari forradalomhoz való alkalmazkodásukat, vagyis hozzáférésüket a digitalizáció, a robottechnika fejlődése által kínált új eszközökhöz, új ismeretekhez. Mindez nélkülözhetetlen ahhoz, hogy javuljon a termelékenység, és a cégek megőrizzék piaci pozícióikat, vagy akár bővíthessék azokat.

– Ehhez nem csak elszánás, rengeteg pénz is kell. A hírek szerint a következő költségvetési ciklusban Brüsszel politikai feltételekhez köti a csatlakozási szerződések szerint számunkra elérhető fejlesztési pénzek kétharmadának utalását. Amennyiben ez tényleg így történne, önerőből meg tudjuk oldani a szükséges fejlesztéseket?

– Az elmúlt évtizedekben tanúi lehettünk annak, hogy óriási a szívóerejük az Európai Unió centrumországainak. Nem csak a tudás, a munkaerő elszívása folyik, oda áramlik a profit is a periféria országaiból. Vagyis e folyamatoknak nemcsak mi, közép-európai államok vagyunk szenvedő alanyai, de Dél-Európa vagy akár a Baltikum országai is kénytelenek szembenézni az ebből fakadó problémákkal. E hátrányok kiegyenlítését szolgálják például a kohéziós alapok, a különböző infrastruktúra- és gazdaságfejlesztési programok vagy éppen az agrártámogatásokra fordítható pénzek. Ha Brüsszel befagyasztja, átcsoportosítja ezeket az összegeket, az mindenképpen az EU széteséséhez vezet. Ezt Brüsszel nem kockáztathatja meg, a fenyegetőzéseket a nyomásgyakorlás eszközének kell tekintenünk.

– Vagyis ne Brüsszelről beszéljünk, hanem a hazai munkaerőhiányról?

– Meggyőződésem, hogy elsősorban a szakképzésben kell áttörést elérnünk. Ehhez nem elegendő a szakképző intézményrendszer újraépítése. Ez alapjában véve megtörtént. A családok, a szakképzők gondolkodásában kell változást elérnünk.

– Arra gondol, hogy nálunk még ma is több becsülete van egy jelképes diplomának, mint egy jó szakmának?

– Úgy látom, hogy a családok még ma is bizonytalanok, ha dönteniük kell az iskolaválasztásról. Ebben nyilván szerepe van annak, hogy nálunk a rendszerváltozás utáni két évtizedben a gazdaság leépülése miatt a szakképző rendszer is visszafejlődött, és gyakorlatilag megszűnt a pályaorientáció rendszere. Ezt szintén vissza kell építenünk. Abban is változást kell elérni, hogy az iskolák jobban figyeljenek a piaci igényekre. Tarthatatlan az az állapot, hogy egy iskola csak azért képezzen például varrónőket, mert porosodik hat varrógép az egyik tanteremben, miközben a környéken inkább számítógépes operátorokra lenne szükség. De nem akarok igazságtalan lenni, komoly eredményeket könyvelhetünk el a közép- és felsőfokú oktatás területén a duális képzésben. Véleményem szerint belátható időn belül el kell érni, hogy megduplázódjék a tanulói szerződések száma. Biztonságot ad a szakmunkástanulóknak és a mérnökhallgatóknak is, hogy tudják, miután végeztek, biztos állásuk van. Ráadásul ez segít abban is, hogy a szakmunkástanulók előtt is megnyíljon az út a felsőoktatásba, vonzó életpályamodellt tudjunk kínálni számukra.

– A legutóbbi kompetenciamérések szerint szakadék tátong a nagyvárosi és a vidéki szakképző intézményekben tanulók felkészültsége között. Az elmaradottabb régiókban akár az alapvető szövegértési, számolási készségekkel is baj van.

– Ilyen különbségekkel a világon mindenütt számolhatunk, ezen a helyzeten felzárkóztató programokkal változtatnunk kell, hiszen a technológiai fejlődésnek köszönhetően egyre több jól képzett emberre lesz szükség, akik betölthetik a mainál lényegesen több tudást igénylő munkahelyeket is. Ám első lépésként az a legfontosabb feladat, hogy visszaszerezzük a szakmák, a kétkezi munka becsületét. Ebben nyilvánvalóan segít, hogy számos területen egy jó szakmunkás ma már többet tud keresni, mint egy kevésbé keresett diplomával rendelkező fiatal.

– Ön nemrégiben azzal lepte meg a közvéleményt, hogy bejelentette, tíz év alatt meg kell duplázni a reálbéreket Magyarországon. Nem tart attól, hogy a munkaadók kézzel-lábbal tiltakoznak majd a béremelések ellen?

– A munkaerőpiaci helyzet megváltozott. Az utóbbi néhány évben a szakképzett munkaerő hiánya minden ágazatban kikényszerítette a béremeléseket. Ez várhatóan a jövőben is így lesz. Az adó- és járulékpolitikával, a bürokratikus terhek csökkentésével, a termelékenységet javító eszközfejlesztésekkel, jobb munkaszervezéssel elő lehet és elő kell teremteni a fedezetet a béremelésekre. A vállalkozások számára a képzett munkaerő megszerzése és megtartása lehet az egyetlen módja versenyképességük megőrzésének, javításának.

Nagy Ida

 

 

 

Lapszám: