Nyolc budapesti Príma üzletben december elején megkezdődött az Áldomás néven forgalomba hozott prémium minőségű magyar élelmiszerek kóstoltatással egybekötött tesztértékesítése – jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, egy Príma üzletben.

Magyar Levente elmondta: a magyar állam célja az Áldomás közösségi márka létrehozásával és a termelők integrálásával, hogy a bel- és külpiaci értékesítésben hangsúlyos szerepet kapjanak a magas hozzáadott értékű magyar élelmiszerek. Az ernyőmárka létrejötte mutatja a magyar mezőgazdaság erejét, azt a képességét, hogy világszínvonalú termékeket hozzon létre – emelte ki.

Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) vezérigazgatója hozzátette: az Áldomás lendület adhat a magas hozzáadott értékű élelmiszereket előállító magyar termelők kereskedelmi tevékenységének.

A márkanév alatt egyebek között olajokkal, tésztákkal, esetekkel, édességekkel, organikus bioélelmiszerekkel, mangalicatermékekkel találkozhatnak a vásárlók.

MTI