Megújul a tihanyi apátság és környezete 2020 őszére. A Balaton parti települést mintegy 1,9 milliárd forint uniós forrásból fejlesztik.

MTVA/Bizományosi: Faludi Imre (archív, illusztráció)

MTVA/Bizományosi: Faludi Imre (archív, illusztráció)

Tósoki Imre, Tihany polgármestere (Fidesz-KDNP) a városban tartott csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy a beruházásnak köszönhetően létrejön egy szórakoztató központ, megújul az apátság és a Mádl Ferenc tér közötti lépcső, felújítják az apátság belső tereit, múzeumpedagógiai foglalkoztatót alakítanak ki és felújítják a kiállítóteret.

Hozzátette: megvalósul a tihanyi művészek élményháza, mely a városhoz kötődő jelentős személyiségeknek, mások mellett Illyés Gyulának állít emléket, az Echo dombon pedig utcabútorokat és tájékoztató táblákat helyeznek el.

A polgármester elmondta azt is, hogy 2030-ig ötvenkét fejlesztési programot valósítanak meg a településen.

Mihályi Norbert Jeromos, a Tihanyi Bencés Apátság perjele felidézte az apátság történetét, majd arra emlékeztetett, hogy 1719-ben tértek vissza a magyar bencések a török kiűzettetés után ismét az apátság falai közé, így a jövő esztendő jelentős évforduló számukra.

L. Simon László, az Országgyűlés kulturális bizottságának alelnöke (Fidesz) arról beszélt, hogy Tihany épített öröksége jelentős mértékben hozzájárul keresztény és európai identitásunkhoz.

Hozzátette: Tihany a Balaton turisztikai térképén élvonalban álló település, melynek irodalmi hagyatéka is figyelemre méltó. Ez utóbbit őrzi majd a művészek élményháza, melyet a fiatalok számára is vonzó formában valósítanak meg.

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Tihany országgyűlési képviselője (Fidesz) elmondta, hogy erősödik Magyarországon a turizmus és ezen belül is nő a Balaton presztízse, melynek fejlesztésére mind uniós mind hazai források rendelkezésre állnak.